Tamás Gábor: 900 milliós lehúzás

Látszólag egyszerű a történet, pedig úgy botrány, ahogy van. Adott egy rendelkezés, amely szerint az iskolák 1–6. osztályaiban a közétkeztetésben rendszeresen gyümölcsöt is adni kell a gyerekeknek. Ezt az elvárást az intézmények fenntartásával megbízott Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ közfeladatként kezeli, ezért közbeszerzési pályázatot ír ki rá.

Eddig minden rendben. Kisebb-nagyobb cégek eddig is szállítottak az étkeztetőknek gyümölcsöt, nyilván érdemes megversenyeztetni a szolgáltatást, hátha olcsóbban, netán jobb minőséget adva is meg lehetne oldani a feladatot, aztán tisztességes versenyben győzzön a jobb ajánlat. Esetünkben nem ez történt. Áprilisban – nyilván nem megbízhatatlan értesülések birtokában – létrehoztak egy vállalkozást a Fidesz egyik országgyűlési képviselőjének közreműködésével Magyar Iskolagyümölcs Kft. elnevezéssel. Majd másfél hónap múlva megjelent a pályázati kiírás, történetesen pontosan a cég bejelentett tevékenységére, országos hatókörére és egyéb lehetőségeire szabva. A nevezett intézményi központ május végén arra utasította az iskolai étkeztetőket, hogy a következő tanévre már ne szerződjenek régi beszállítójukkal, mert egy új szereplővel kell majd ezt megtenniük.

Az új kft. pedig levelet írt a beszállítóknak, hogy ettől az új helyzettől ne ijedjenek meg, ezután is mehet a konyhákra az áru, csak a bevételből 10 százalék jár nekik mint a közbeszerzési pályázat majdani nyerteseinek. Nem gyümölcsért kell fizetni, hanem a jogért, hogy a szállítók placcon maradhassanak. A közbeszerzési akció hároméves időszakra vélelmezett bruttó árbevétele legalább 9 milliárd forint, a percent tehát 900 millió forint. Ennyi lett volna a lehúzási díj. Nyilván a munkaalapú társadalom alapelvének megfelelően. Persze kitört a botrány, a pályázatot végül visszavonták. De ez a fajta kiírás előtte már átment mindenféle hivatalos szerven, illetékes tárcán, eljutott az uniós közbeszerzési értesítőbe is. Elvileg intézményessé válhatott volna tehát a lenyúlás, ha nem túl korán derül ki a terv.

Messzi szolgálatból hazaérkezett barátom azt mondja erre, ahonnan ő jött, ott az ilyesmiért „gondolkodás nélkül lőnek”, jeléül annak, hogy arrafelé legalábbis szokatlan volna az ilyen eljárás. Nálunk lassan ez a szokásjog. Minden egyes fillért, amihez a hatalomnak bármi módon is hozzáférése van, „központilag ellenőrizve” előbb befolyás alá kell vonni, majd nagyon is célzottan újraosztani. Legyen szó trafikról, szerencsejáték-piacról, földbérleti lehetőségekről, vagy most éppen az iskolások mindennapi almájáról. Az utóbbi eset attól vérforraló, mert olyan terület viszonyaiba nyúlhatott volna durván bele, amelynek semmi köze az élvezeti vagy szórakoztató szektorokhoz. Itt az egyetlen cél csakis az lehetne, hogy a gyerekek minél olcsóbban juthassanak minél több jó minőségű magyar gyümölcshöz. Ehhez tessék inkább odarendelni azt a 900 milliós jutalékot, ha már alkalmilag felszabadult.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.