Mindenki görög szeretne lenni – meséli büszkén a Bazi nagy görög lagziban az Amerikában élő, népes görög család feje. Lehet, hogy a tengerentúlon ez így van, az európai kontinensen viszont mintha az ellenkezője történne. Görögország a gazdasági káosz, a reménytelenség és a fejetlenség jelképe lett. A feneketlen kút, amelybe az EU–IMF-páros rendületlenül önti az eurómilliárdokat, ám az eredmény... nos, az nincs sehol.

Most persze eszembe jut: a „nehogy oda jussunk, mint Görögország” mondatot már bő tíz évvel ezelőtt rémülten suttogták a portugálok, pedig hol volt még a mindent elsöprő válság. Ám a déli sorstársak már akkor látták, hogy amit a görögök (legyünk igazságosak: a görög kormányok) művelnek, nem vezet semmi jóra. S noha azóta Portugáliát is pénzügyi mentőövvel kellett megmenteni az államcsődbe fulladástól, a gazdasági helyzet korántsem olyan drámai, mint Görögországban.

A sors keserű iróniája, hogy a görögök elrettentésül szolgálnak immár az Európai Unión kívül is – például a politikai krízis feszült napjait élő Törökországban. Éveken át arról szóltak a hírek, hogy a törökök nagy álma az EU-csatlakozás, csak éppen nem akarják felvenni szegényeket, most pedig azt mutatják a felmérések, hogy az uniós tagság lassan a kutyának sem kell. S hogy miért nem? Az érvelés nagyon ismerős: a török gazdaság köszöni, jól van, „nehogy már oda jusson, mint Görögország”.

Mert miközben recseg-ropog az euróövezet, egyik sokmilliárdos mentőcsomag követi a másikat, és a válságalagút végén még egy halvány gyertyaláng sem pislákol, Törökország évi hatszázalékos – már-már a kínaihoz hasonló – gazdasági növekedést produkál. Az export ugrásszerűen növekszik, a minimálbér magasabb, mint több uniós tagállamban... Hát ennek az országnak a lakói kérdik, hogy miért is sietnének annyira az EU-ba, pláne, hogy úgysem akarják befogadni őket.

Összefonódik ebben is a görögök és a törökök sorsa. Nem kívánatos személyek lettek a jómódra, a nyugalomra és a – mondjuk ki bátran – keresztény értékekre épülő nyugat-európai klubban. A jómódot és a nyugalmat Görögország „fenyegeti”, amelynek kizárása az euróövezetből (sőt magából az EU-ból) valódi slágertéma lett a politikai közbeszédben és a médiában. A görögök nem dolgoznak, az észak-európai adófizetők pénzéből bezzeg kiválóan elkávézgatnak: nagyjából így összegezhető az ellentábor érvkészlete.

Még csak ajtót sem nyitnak a klubban Törökországnak, amely – ugyan már, erről szó sincs, hajtogatja minden uniós vezető – iszlám vallású ország. Ja, és mellesleg annyi ott az elmaradott térség, hogy önteni kellene bele a pénzt, mint a feneketlen kútba. Ezt már eljátszottuk Görögországnál (halkan jegyzem meg: Portugáliánál is), mindenki maradjon szépen, ahol van, nem lesz itt semmiféle lagzi.