A józanság ereje
Ha lehántjuk az árvízi védekezésről gumicsizmás miniszterelnökünk show-műsorait, hallatlanul rokonszenves helyi összefogást lehet tapasztalni. Ami nem változik, múlik: a budapesti tetőzés után a Duna déli szakaszán is azt lehet látni, mint Győr és Nagymaros környékén. Idős és fiatal emberek pakolják a homokot a zsákokba, a bajbajutottak megsegítése párt- és világnézet-semleges.
Tény, hogy szokatlanul precíz az állami hatóságok reakcióereje, ami voltaképp normálisnak tekinthető. A vízügyeseknek, meteorológusoknak és a katonáknak érteniük kell az árvízi védekezéshez magas rangú politikusok nélkül is. A kisoroszi vagy a váci polgármesternek akkor is tudnia kell, hogy mit tegyen, ha előzőleg a gáton grasszáló főmájerek voltak szívesek az önkormányzatok vagyonát bezsebelni, cselekvési lehetőségeiket a minimálisra csökkenteni.
Elképesztő különben, ahogy a lenullázott „közmédia” tudósít az eseményekről. A hetvenes évek „hősies” beszámolóit látjuk korszerűtlen képeken, a szerkesztők mellőzik az infotechnológia vívmányait. Felbukkan a tudósító Győr fölött a hegytetőn, rámutat az alant hömpölygő árra, de mi csak szép tájképet láthatunk. Jön aztán a kormányzati fejes, aki túlbuzogja a helyiek lapátolását. A kisember erőfeszítéseinek bemutatására a protokolláris arisztokráciára fogékony tévés csapatnak nincs szüksége. Naná, hogy az ember a Facebookon és a Twitteren kezd matatni, ha többet meg szeretne tudni az áradás lefolyásáról. Azt, hogy Tahitótfalun mi történt a Háromkaptár Zöldségközösség földjeivel, vagy hogy az UTE kajakbázisa megmaradt-e, a politikusoknak ugráló közmédiából meg nem tudhatom.
Példaszerű az a nyugalom és higgadtság, amivel a helybéliek fogadták az elfogadhatatlan fordulatokat. Húszkilós csomaggal lehetett menekülni számos faluból, a visszatérés pedig drámai. A legtöbb segítségre azoknak van szükségük, akik biztosítás nélküli otthonaikat voltak kénytelenek hátrahagyni. Azok a családok, amelyeknek egyébként gondot okoz a villanyszámla kiegyenlítése, most pedig az, hogyan tudják szétázott házaikat újra lakhatóvá tenni. Milyen lesz úgy nekivágni a nyárnak, hogy oda a termény, s eltűntek a kiskertből a tyúkok? Hogy minden kincs, amelyet valaki összekuporgatott, összegyűjtögetett, odalett. A súlyos pénzekért beköttetett gázvezetéket, a sérült csatorna- és a villanyhálózatot is újra kell építeni. A tartalékok nélküli szegény falvak lakóinak visszatértéről és szenvedéséről nem fog hősies beszámolókat adni a „köz” médiája.
Marad az a társadalmi józanság, amivel ki lehet segíteni azokat, akiknek mindenét elvitte a víz. Bízhatunk az önkéntes segítőkészség fennmaradásában. Az se baj, ha a politikusok közben hősködnek. A lényeg, hogy Manci néni újra jól érezhesse magát győrújfalui portáján. Ne érezze magát földönfutónak ott, ahol egész életét leélte.