Most, amikor az Amerikában kipattant botrány nyomán a világ azon szörnyülködik, mi mindent akar tudni rólunk az állam, nálunk az árul el sokat, hogy mit akar eltitkolni. Meg az, hogy a titkolózásra éppen az információszabadságról szóló törvényt használja. A jogszabály első verzióját Áder államfő visszaküldte a parlamentnek, mire jött a második, alig javított kiadás, amely ellen nincs apelláta. A jogi nyelvezetet magyarra fordítva: ezentúl például nem lehet átfogó táblázatot közölni az állami vezetők juttatásairól, és a hatóságok jogértelmezésétől függ, meg lehet-e írni, mire költötték a kormányzati szervek az adófizetők pénzét.

Merthogy az utóbbi okozhat az „üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet”.

Csakhogy a titkolózásra általában annak van szüksége, akinek üzleti tevékenysége a közérdeknek okoz aránytalan sérelmet. Most például nem világos, ki kell-e adnia az államnak a trafikpályázatok kapcsán a koncessziós szerződések elbírálásával összefüggő dokumentumokat, vagy az Országgyűlés kétharmados többsége szerint az úgy helyes, ha a Fidesz pártszervezetei megtárgyalják, ki kapjon dohányboltot, és utána az állam már a pártutasításokat hajtja végre.

A Fidesz választási győzelmének mértékében kulcsszerepet játszottak a korábbi kormányok alatt kipattant korrupciós ügyek. Ha nem lehetett volna kikényszeríteni a BKV-ból a megfelelő papírokat, nincs Hagyó-ügy. Vagy alig. Most megoldják, hogy ilyesmi ne nagyon segíthesse a mindenkori ellenzéket. Nem a korrupciót számolják föl, hanem azt a lehetőséget szűkítik, hogy azt a sajtó és a civil társadalom feltárhassa és nyilvánosságra hozhassa. Az információs csendben egyesek majd aránytalan jövedelemre tesznek szert.