A legutóbbi felmérés szerint a megkérdezettek 56 százaléka a kormányváltást részesítené előnyben. Ez valamivel nagyobb többség annál az 52,73 százaléknál, amely kétharmados parlamenti többséget adott a Fidesznek.

1950-ben az akkor híres humorista a következő táviratot adta fel (vagy nem adta fel, de már a pletyka miatt is kitelepítették, túl jó volt a poén): „Joszif Visszarionovics Sztálin, Kreml, Moszkva. Rendszer nem vált be. Tessék abbahagyni! Királyhegyi.” Az üzenet ma is hasonló, az ország zöme köszöni, de nem kér Orbán Viktor reformjaiból, még a rezsicsökkentéssel együtt sem, ami kissé meglepő lehet azoknak, akik szerint a birka nép csak saját hasznát lesi, és arra szavaz, aki tíz forinttal többet ígér.

Az emberek azonban nem birkák, még ha néha viselkednek is úgy, mint a birkák szoktak. Az elmúlt három évben a zsebükből is inkább kivettek, mintsem tettek volna bele, ám nekik nemcsak zsebük van, de tisztességük és közérzetük is. A helyzet odáig romlott, hogy megkockáztathatjuk a feltételezést, miszerint Orbán választási veresége nyomán azoknak a zöme is fellélegezne, akik a Medián kérdezőbiztosaival beszélve a Fidesz-kormányzás folytatását nevezték a kívánatosabb alternatívának.

Merthogy ők is látják, hogy nincs vécépapír a kórházban, a gyereküket nem tanítják meg a matekra az iskolában, megalázza őket az általuk megválasztott és elvben őket szolgáló polgármester, a közmunkából nem futja még parizerre sem, más munka meg eleve nincs. A hatalmon lévők vegzálják a csóró taxist, kamarába kényszerítik az éhbéren tartott tanárt, miközben bármibe fogjon Simicska Lajos, az milliárdokat hoz neki, Felcsúton ékszerdoboz-futballstadiont építenek a kormányfő portájának melléképületéül, és éppen most tömködik saját zsebükbe a dohány- (meg persze a nyalóka-, a fagylalt- és az alkohol-) kereskedelem hasznát.

A Fidesz-szavazók jelentős része ezt kétségkívül kínosnak tartja, közülük sokan az ortodox, normális gazdaságpolitika hívei, és fölötte állnak a Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatóival megcélzott szintnek. Nemcsak az ellenzéki szavazók, ők is olyan országban szeretnének élni, ahol nem éheznek százezerszám gyerekek, és amelyik miatt nem kell szégyenkezniük, ha véletlenül Hegyeshalmon (de mondhatnánk Párkányt vagy Biharkeresztest is) túl akad dolguk.

A választások másnapján ők is fellélegeznének, ha kiderülne, hogy bár sok a bizonytalanság, de már bizonyosan nem kell félniük elmondani a véleményüket, mert nem fogják érte kirakni a munkahelyükről őket, fel- és lemenőiket vagy házastársukat. Jogos persze a kérdés, hogy na jó, de mit kínál az ellenzék. Jogos, de viszonylag könnyen megválaszolható. Ha cápáktól hemzsegő vízben vagy hajótörött, nem érdemes azzal foglalkozni, hogy a mentőcsónak oldaláról pereg a festék, és a kormánynál ülő matróz néha összevissza beszél, és átizzadta a zubbonyát. Elég annyit tudni, hogy az eddig követett út a katasztrófába vitt, a kikötők meg az ellenkező irányban vannak. Arra kell evezni.