„Na és, ezen ki lepődött meg?” „Ugyan, ezt már rég tudtuk! Bármit lehallgat a kormány, amit akar!” Amerikai átlagemberek és a Népszabadság olvasói közül is nagyon sokan így reagáltak arra, hogy kiderült: az amerikai hatóságok feltehetően az USA telefonforgalmának minden adatát gyűjtik.

A nagy internetes cégek, mint a Google, a Facebook vagy a Yahoo! szerverein tárolt adatokhoz is hozzáférnek, ha akarnak, anélkül, hogy erről bárki tudna. A múlt csütörtök óta a sajtóban megállás nélkül ömlő dokumentumokból sem világos egyelőre, pontosan mit és hogy érnek el a titkosszolgálatok. Feltehetőleg nem igazak az első hírek, azaz nem kutakodhatnak korlátlanul az e-mailjeinkben vagy a csevegéseinkben.

Ám létrejött egy olyan rendszer, amely megkönnyíti az együttműködést a titkosszolgálatok és a Szilícium-völgy között abban az esetben, ha az előzőnek bármire szüksége lenne egy nyomozás érdekében. Mindez titkosan zajlik: titkos bíróság hagyja jóvá a felszólítást, melynek alapján át kell adni a kért adatokat, és erről senki sem beszélhet. Ezek a bíróságok a hatóságok minden kérésének eleget tesznek, azaz, ha nem is fér hozzá korlátlanul a szervereken tárolt adatainkhoz az amerikai kormány, ha valakiről valamit tudni akar, azt bizony meg fogja tudni.

Nagy közös vállrándítás – így fogalmazta meg egy amerikai lap, hogyan reagált az USA a hírre. Tengernyi digitális nyomot hagyunk magunk után nap mint nap, és ma már léteznek eszközök, amelyekkel ez az adatmennyiség elemezhető. Ki gondolta komolyan, hogy épp ezt nem fogják felhasználni a hatóságok a terrorizmus elleni harcban? Hasonlóképpen érvel Barack Obama amerikai elnök is: nem lehet egyszerre százszázalékos a nemzetbiztonság és mindenki privát szférája, meg kell találni az egyensúlyt.

Többször hallottuk az elmúlt napokban: örömmel venné, ha vita kezdődne erről az egyensúlyról, az adatgyűjtés határairól. És itt a legnagyobb probléma: ezt a vitát nem most kellene elkezdeni, amikor az egész titkos program a fejére omlott. Elkezdhette volna beiktatása napján – hiszen a változás szlogenjével választották meg, azzal az ígérettel, hogy minden más lesz, mint Bush idején. Nem lesz kínzás, Guantánamo és titkos lehallgatási programok. Nyílt, a polgári szabadságjogokat tiszteletben tartó, más stílusú kormányzást ígért. Nem így lett. Az elmúlt évek technológiai fejlődése rengeteg kérdést vet fel: ki, mikor és hogyan használhatja ezeket az új eszközöket? Hol vannak a határok? Obama és csapata eddig úgy gondolta, jobban tudják, mint az átlagemberek, akiknek még a választott képviselői sem tudhattak minderről.

Azon kevés szenátor, aki tudhatta, nem szólalhatott meg: törvény tiltotta nekik. Az emberek talán elfogadták, hogy nincsenek titkaik, de joguk van legalább most megismerni azokat a jogszabályokat, amelyek ezt lehetővé teszik! Mi alapján kutakodhatnak, és milyen adataink között a titkosszolgálatok? A gépek, amelyek az analízist végzik, elsőre talán eltakarják a botrány valódi dimenzióját. A keresett adatok nagy részét pár évtizede még emberekkel gyűjtötték be, besúgókkal, spiclikkel. Obama a pilóta nélküli drónokra bízza a gyilkolást, és okos szoftverekre a megfigyelést, de ettől a kettő még pont az, ami.