Van egyrészt az a választási ígéret, amely szerint „véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy a kormány közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát akadályozza saját hatalmi ambícióitól vezérelve” (Nemzeti ügyek politikája, 93. o.). Van azután egy kormányzati sugalmazás az energiaiparból milliárdokat kitalicskázó pénzéhes multikról (miattuk kell – ugye – rezsit csökkenteni).

És van az a – szintén kormányközeli kommunikációs műhelyekben előállított – vélelem, hogy az ország kifosztásához a politika mindaddig lelkesen asszisztált, amíg Orbán Viktor talpig becsületes kormánya el nem zárta a pénzcsapokat. Ha mindez igaz, akkor nagyon nehéz mit kezdeni egy olyan, immár évtizedes előéletű történettel, amelyben a francia atomipari gigász a paksi atomerőmű karbantartása során hibázik, ennek nyomán hosszú időre le kell állítani az egyik reaktort, így több tízmilliárdos kár keletkezik, a kormány (Orbán kabinetje!) pedig – ahelyett, hogy a pénzt bevasalná, és a felelősöket megbüntetné – annak érdekében trükközik, hogy a valós kárértékre, a hibázók személyére és az adófizetőket ért veszteség nagyságára fény ne derüljön.

Akárhonnan nézzük is, ez a gazdasági szabadságharcnak egy igen sajátos megközelítése: szóban keményen hadakozunk a komprádor tőke ellen, a gyakorlatban pedig adatvédelmi háborút folytatunk a saját választóinkkal meg az őket képviselő honatyákkal szemben egy külföldi tőkeérdekeltség oldalán.

A dolog úgy áll, hogy valakik mai áron 60-70 milliárddal megkönnyítették – végső soron – az államkasszát, és ez az irdatlan összeg (nagyjából ennyit vontak el a kormányváltás óta a felsőoktatástól, nehezen felmérhető társadalmi kárt és politikai kockázatot vállalva) nem hiányzik senkinek. Ha a történet arról szólna, hogy a gonosz balliberális kormányok a multiknak adják/ellopják az emberek pénzét, a Fidesz viszont visszaszerzi, akkor itt lenne a remek alkalom: elő lehetne jönni a farbával.

Az eset mélyen az „elmúltnyolcévben” történt, fideszes érintettség – legalábbis a felszínen – nincs, ha akarnák, el lehetne verni a port „az ország kifosztóin”. Csakhogy akkor hirtelen beúsznának a képbe bizonyos személyek, akik – bárki legyen is kormányon – érinthetetlennek számítanak (és akik a jelek szerint mindenfelé tettek elfelejthetetlen szolgálatokat).

És persze megint téma lenne az atomerőmű régóta tervezgetett bővítése is: ennek a projektnek sem használna, ha ország-világ előtt nyilvánvalóvá válna, hogy a paksi kasszából bármikor büntetlenül ki lehet emelni 30, 60 vagy akárhány milliárdot. Ráadásként pedig kiderülne, hogy a nukleáris biztonság – amelynek a hézagai anno a súlyos üzemzavart lehetővé tették – az elmúlt tíz év során nem sokat változott. Józan ésszel bárki beláthatja: azért, hogy mindezt elkerüljük, és a politika atomtitka (Medgyessyé, Gyurcsányé, Orbáné) sértetlen maradjon, igazán nem nagy ár néhány tízmilliárdnyi közpénz – azoknak, akik a titkot féltve őrzik, biztosan megéri.