Ennek a mérkőzésnek a szabályait valójában a miniszterelnök már akkor lefektette, amikor tavaly novemberben azt mondta: a közszolgáltatások nem arra valók, hogy azokból pénzt keressen valaki, ez a szektor nem a profit világa. Ami azóta történt, ennek a mondatnak a megvalósulása. Orbán azt tartaná üdvösnek, ha a közszolgáltatók köztulajdonban lennének, mert szerinte az állam (jelen állapot szerint ő) a társadalom számára hasznosabban tudná e cégeket működtetni. Ebből a vízióból egyelőre annyit látunk: a hasznosság abban merül ki, hogy a profitot az árakban visszaadja a fogyasztóknak vagy azok egy részének. Energiavágyai beteljesüléséhez pedig kész sok pénzt elkölteni a vásárlásra (lásd E.ON-üzlet). Az egyelőre nem világos, hogy ha közpénzek százmilliárdjaiból visszaveszi a továbbiakban profitmentesen működtetendő közszolgáltatókat, akkor az már a győzelem, vagy még van tovább. Jó lenne, ha lenne, mert energiapolitikának ez édeskevés. Legalább annyira, mint egykor az energiacégek privatizálása volt. Akkor a mostani fordítottja történt: az államnak pénzre volt szüksége, és ezért a cégek mellé vonzó profitkilátásokat adott.

Most cégeket akar profit nélkül, és ezért fizet. Aggodalomra csak az ad okot, hogy a kormánypárt valójában szereti a profitot – feltéve, hogy az az övé vagy a barátaié.