Beszédes, hogy egy hároméves nyomozást követően született vádiratot a Budapest Környéki Törvényszék hiánypótlásra küld vissza az ügyészségnek. Akár mosolyoghatnánk ezen, de ez a döntés igen fontos ügyben született – a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületének eladásáról –, amely az elszámoltatás nevű politikai akció jelképe volt, s amelyben az ügyészség két-három éve még hétről hétre fontos, minden részletre kiterjedő nyilatkozatokkal demonstrálta, hogy teljes erővel rajta van az eset felderítésén, s a felelősök bíróság elé állításán. Ennyit sikerült összehozni, pedig a nyomozást személyesen Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője irányította. Az ő nevében nyilatkozta tavaly júliusban Fazekas Géza szóvivő a Magyar Nemzetnek, hogy az orosz hatóságok a benyújtott jogsegélykérelemre válaszul többkötetnyi iratot küldtek Magyarországra. Ezek tartalma megerősítette az ügy terheltjeivel közölt gyanút. Most viszont a bírósági végzésből kiderült, hogy az orosz ügyészséghez címzett „újabb” jogsegélykérelmeket eddig nem teljesítették, s mivel ez hosszadalmas lehet, a bíróság a büntetőeljárást felfüggeszti október végéig.

Amikor az év elején kiderült, hogy a 2010-ben még bilincsben elvitt gyanúsítottakat immár nem hűtlen kezeléssel, hanem a sokkal enyhébb bűnpártolással vádolják, a szóvivő azzal indokolt, hogy szintén jogsegély keretében érkezett dokumentumokból kiderült: az orosz nyilvántartásba már az állami vagyonkezelő eljárását megelőzően bejegyezték az orosz vevő tulajdonjogát. Aztán kiderült: az egyik gyanúsítottnál le is foglalták az ezt igazoló iratot annak idején.

Most pedig ezenfelül azt kellett megtudni, hogy a nyomozás lezárását megelőző iratismertetések után a védők különböző indítványaiból többet el sem bíráltak, vagy ha igen, az ügyészségi határozat ellen benyújtott panasz elbírálása maradt el vagy ki a vádiratból. Arra már fel sem kapjuk a fejünket, hogy bizonyos védői indítványokat érdemi vizsgálat nélkül dob vissza az ügyészség. De hogy arra sem veszik a fáradságot, hogy szabályszerűen, írásba foglalva elutasítsák, az beszédes az eljáró ügyész pártatlanságát és a büntetőeljárások szabályainak betartását illetően. Ezzel a magatartással a KNYF azt a véleményt erősíti, amelynek alapján politikai ügyészségnek nevezik. Vagyis saját hitelességét rombolja. S ez ráadásul most az ügyészi szervezet vezetőjének nevéhez fűződik, így óhatatlanul ráhúzza mindezt a KNYF többi ügyére is.

Most például arra, hogy a trafikügyben ugyan elrendelték a nyomozást, de sokkal enyhébb és más természetű gyanúval, mint ami a feljelentésben szerepelt. Mondhatná bárki, hogy a politikailag független ügyészség erre látott alapot. A Kerki-ügy vagy a tábornokper után viszont már nem ez az első reakció a trafiknyomozásra. Ez pedig nagy baj az egész ügyészi szervezet számára, ha politikailag függetlenül kíván működni.