Kiknek köszönhető, hogy Magyarország 1940-ben visszakapta Észak-Erdélyt? Hát a zsidóknak! Hogy ez marhaság? Az. Igen hatékony marhaság. Százezrek pusztultak bele. Az a román állam által nagyon hatékonyan terjesztett baromság, hogy igazából a zsidók álltak Hitler mögött, amikor Bécsben Trianon részleges visszacsinálása mellett döntött, fűtötte és igazolta a szörnyű bukaresti és jászvásári pogromokat, az 1941-es deportálásokat, s azt a határtalan buzgalmat, amivel a megszálló román hadsereg és csendőrség egy év alatt 270 ezer zsidót mészárolt le a keleti front mögött, a megszállt területeken.

Ez csak egy szem volt a gyilkos erejű marhaságok láncában, melynek végpontján Hitler alaptézise állt, miszerint a zsidók robbantották ki úgy az első, mint a második világháborút, és ezért meg kell őket semmisíteni. Ahogy Romániában az 1940-es területveszteségeket, úgy tulajdonították a zsidóságnak Magyarországon Trianont. Úgy, ahogy az Csurka Istvánnak a főváros egyik színházában majdnem bemutatott drámájában benne van. A nagyhatalmakat a markukban tartó, világ-összeesküvő zsidók kitalálják a kapitalizmust, a bolsevizmust, a világháborút, Magyarország tönkretételét. Ebbe a marhaságba is sokan haltak bele. Benne volt az a zsidók eltaposását és eltüntetését kezdeményező, támogató, elfogadó csoportok nagyságában és erejében. Benne volt abban, hogy a magyar állam hatóságai a nácik és Höss auschwitzi parancsnok bosszúságára a tervezettnél sokkal gyorsabban végrehajtották a vidéki zsidók deportálását. Ungváry Krisztián kimutatása szerint a magyar hatóságok magánszorgalma vagy negyedmillió embert fosztott meg a túlélés esélyétől.

Lenne mit gyászolni június 4-én. Csak tudni kéne, mit. Ehhez először is a Trianonhoz kapcsolódó mindenféle hazugsággal kellene szembeállni, s nem a hazugságokat cserélgetni korról korra. Ebben a szembenállásban a legkevésbé sem lehet számítani arra a hatalomra, mely a magyar igazság hordozóiként ünnepli a régi hazugságok hordozóit és megújítóit Tormay Cecile-től Wass Alberten, Bangha Bélán és Nyirő Józsefen át Csurka Istvánig és Raffay Ernőig.

Június 4-e éppen megfelel a nemzeti összetartozás napjának ünneplésére. Trianon győztesei számára. Azon nacionalisták számára, akik egymáshoz rendelnek nemzetet és államot, és az az eszményük, hogy egy országban egy nemzet éljen. 1920. június 4-én ugyanis ehhez az állapothoz a mi térségünk sokkal közelebb került. Persze még sokkal közelebb került volna, ha Trianonban nem az elvakult imperialista szellem uralkodik. Az államosított nemzeti összetartozás, a „magyar Magyarország” hívei „csak” az elcsatolt területek kisebb részét gyászolhatják elveik szerint. Azt, amelyen a magyar népelem volt a domináns. Elcsatolt honfitársaink jelentős többsége nem volt magyar, és a nem magyarok túlnyomó többsége örült az elcsatolásnak.

Trianon a soknyelvű, soknemzetiségű, multikulturális Magyarország történetét zárta le. Június 4-én azoknak van legtöbb okuk és joguk a gyászra, akik nem a nemzetek elkülönülésének, hanem együttélésének, elkeveredésének, a multikulturális „élettereknek” a hívei.

Trianon igazi vesztesei, igazi gyászolói ezen a napon a nemzetek összetartozásának napját ünnepelnék.