Magyarország jobban teljesít?

Olvasom, hogy Szócska államtitkár úr támogatja a szűrővizsgálati kampányt. Eszembe jut róla a tortúra, melyet Kispesten a legutóbbi tüdőszűrő vizsgálat kapcsán éltem át. Minden évben megkapom a tüdőszűrő vizsgálatra szóló értesítést. El is megyek. Az idei a második év volt, mikor az a tábla fogadott, hogy a szűrővizsgálat technikai okok miatt szünetel. Mint megtudtam, a gép gyakran meghibásodik, cserélni kellene. Sajnos ez évben valami gondot jelzett nálam a végül is megjavított gép, ezért berendeltek a XIX. ker. Tüdőgondozó Intézetébe.

A megjelenésre hat napot kaptam. Telefonon kértem időpontot márciusban, és május 16-árameg is kaptam. Ezen meglepődtem, mire a hölgy közölte, hogy négy orvos helyett csak kettő rendel, ezért a jelzett napra szóló időpont is csúszhat, ha sürgős eset jönne közbe. Sürgős eset? Hát én hat napot kaptam, s ehelyett másfél hónapot kell várnom. Nem úgy kell ezt érteni, gondolom, ön is itt él! Május 16-án negyedórával korábban, 15 óra 45-kor léptem be az intézetbe, ahol kiderült, hogy sorba kell állnom egy behívó sorszámért.

Ez az „attrakció” 16 óra 01 percre valósult meg. Majd 16 óra 15-kor név szerint szólítottak röntgenfelvételre, amelynek végeztével közölték velem, hogy foglaljak helyet a folyosón, majd sorszámom szerint szólítanak. A 38. voltam! A szólítás sem sorszám szerint történt, mert a 7-es után hívták a 32-est stb. Időpont-előjegyzés ellenére másfél órás várakozás után, 17 óra 15 perckor kerültem be a főorvos asszonyhoz, aki elnézést kért és elment a röntgenszobába a felvételt megnézni.

Öt perc múlva visszajött, s közölte velem, hogy a felvételt meg kellene ismételni, mivel valamivel rosszabb eredményt lát a tavalyi felvételnél. Gondolom, a tavalyi szűrővizsgálati felvételnél, mert előző évben nem kellett a tüdőgondozóba mennem. Kezdődik tehát minden elölről. Ekkor szakadt el nálam a cérna, és kijelentettem, hogy nem kívánok élni a lehetőséggel, sőt a jövőben szűrővizsgálatra sem fogok járni. Innen üzenem az államtitkár úrnak, hogy amíg a helyzet nem változik, én nem támogatom a szűrővizsgálati kampányt, s hogy ez a kormány rosszabbul teljesít.

Dr. Jókai Oszkár Budapest

(Megértjük olvasónkat, de azt tanácsoljuk, tegye túl magát a sérelmeken, és menjen el másodszor is. Ha nem is ugyanebbe a rendelőbe, hát egy másikba. – A szerk.)

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenn tartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.