Kinek a pénzén?

A Nemzeti Átverés Kormánya és annak feje hatalmas sikerként igyekszik tálalni a túlzott hiány kiigazításának megtörténtét. Az elmúlt három évben – ennek érdekében – tett kiigazításnak álcázott megszorítócsomagokat és a demokrácia korlátozására tett intézkedéseket eközben a legkülönbözőbb trükkökkel igyekszik feledtetni a választókkal.

Ezek közül csak néhányat említve, első helyre kívánkozik a (aláírásgyűjtéssel megspékelt) rezsicsökkentés, ami túl azon, hogy a közvetett hatásai miatt nem is igaz,még az európai összehasonlításban is sántít. Egyértelmű ugyanis, hogy nem az energiaárak miatt jelent túlzott terhet a lakosság túlnyomó többségének, hanem a bérek alacsony volta miatt. A fizetőképességi rangsorban a sereghajtók között kullogunk Európában. A fogyasztói árakra gyakorolt hatásával pedig többet vesz ki a zsebünkből, mint amennyit benne hagy a rezsiből.

Miniszterelnökünk büszkén „jelentette” az évértékelőjében, hogy a családbarát kormány intézkedései hatására 2012-ben már több gyermek született az előző évinél. Csakhogy a legutóbbi adatok e trend megfordulásáról adnak hírt. Ezek szerint a potenciális szülők másként élik meg a „családbarátságot”.

A legátlátszóbbak a nemzet egészségének védelmében tett intézkedések. A dohánytermékek árusításának szűkítése az eredeti indoklások szerint a hozzáférés korlátozása útján történő „fogyasztáscsökkentéssel” kívánta a lakosság és kiemelten a fiatalok elterelését elérni. Mára kiderült, hogy az árrés utólagos megemelésével és az árusítható termékek körének a vegyeskereskedések szintjére emelésével kizárólag nyertes vazallusok megjutalmazása volt a cél. Ráadásul a jégkrém- és fagylaltárusítás engedélyezésével pont a legveszélyeztetettebb korcsoportot csábítják be, a távoltartás helyett.

Eközben pedig munkahelyteremtés címszó alatt munkanélkülivé tették azokat, akik ebből éltek eddig, miközben jól menő vállalkozóknak juttattak újabb pénzcsapot. A tervezett nemzeti szűrőprogrammal csak az a baj, hogy lassan már nem lesz háziorvos, aki beutalhatná a pácienseket abba a lepusztult egészségügyi intézménybe, ahol orvosok, ápolók és felszerelés nélkül kellene az amúgy tényleg nagyon szükséges vizsgálatokat elvégezni. Minapi nyilatkozatában Orbán Viktor a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülésünk sikerét abban látta(tta), hogy „az ember nem más pénzén él, hanem a sajátján”. Ezen az alapon tisztelettel kérem miniszterelnök urat, hogy azonnal intézkedjen a saját és polgártársaim zsebéből eddig kivett (lenyúlt) forintok visszautalására.

Viola János Pilisvörösvár

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.