A megosztó
Példaképként emlegette Orbán Viktor a volt spanyol miniszterelnököt, José María Aznart a Századvég tegnapi konferenciáján. Aznar maga is ott ült a pulpituson, beszédet is mondott, amelyben – Orbán szívének kedvesen – hitet tett a nemzetállamok Európája mellett. Elhelyezett egy oldalvágást a németeknek is: az európai projekt akkor működhet, ha nemcsak az értékeket, a jólétet is megosztjuk egymással...
Aznarnak elévülhetetlen érdemei voltak hazájában a jobboldal összekovácsolásában, és ezt Orbán a saját bevallása szerint alaposan elemezte is. A kilencvenes évek elejéig a spanyol jobb a Franco-rendszer és az Adolfo Suárez-féle középpárti kísérlet után romokban hevert. Aznar csekély személyes karizmája sokakat megtévesztett, miközben ő sziszifuszi munkával teremtett egységes pártot a Franco-rendszer dinoszauruszaiból, a diktatúra alatt belső emigrációban levő kereszténydemokratákból, a száműzött monarchistákból és az ifjú neoliberálisokból (ő maga leginkább ehhez a szárnyhoz tartozott) és a nacionalista-katolikus szélsőjobboldalból. Elérte azt is, amit Orbán nem: a spanyol Néppárttól jobbra azóta sem tudott gyökeret ereszteni politikai párt.
Gazdasági értelemben Aznar nyolc éve (1996–2004) volt a nagy spanyol sikersztori. Lenyomták a munkanélküliséget, megteremtették az eurózónába való belépés alapjait, a gazdaság szárnyalt, igaz, ennek egyik feltétele a spanyol cégek dél-amerikai agresszív és a politika által is támogatott terjeszkedése volt. Aznar világpolitikát akart csinálni, hogy visszaadja a spanyolok önbizalmát, ezért Irakig is hajlandó volt elmenni, megosztva ezzel az európai külpolitikát.
Ám Aznar nem ragaszkodott foggal-körömmel a politikához: mindössze két miniszterelnöki ciklust vállalt, jelezte a kezdet kezdetén, hogy utána visszavonul. Talán tisztában volt vele: minden gazdasági sikere ellenére nála megosztóbb politikus nincs Spanyolországban. Parlamenti bekiabálásaival – Váyase Senor González! (Húzzon el, González úr!) – megteremtette a spanyol társadalom máig tartó megosztottságának alapjait. Egy olyan konzervatív értékrendű világot szeretett volna visszahozni, amin a spanyolok rég túlléptek. Megítélésére máig árnyékot vet a 2004. márciusi tragikus vonatrobbantás „félrekommunikálása”: ezzel saját – a győzelmet biztosra vevő – utódját, Mariano Rajoyt buktatta meg a választásokon.
Aznar az utóbbi években visszavonult, a Néppárt alapítványát vezeti. A tegnapi konferencián azt bizonygatta, van élet a politikán kívül. Ebben azonban ma már saját pártjában sem olyan biztosak. Mariano Rajoy miniszterelnöknek szólt be nemrég, mintegy belengetve annak lehetőségét, hogy előbb-utóbb mégis visszaveszi a kormányrudat, mert elégedetlen a helyzettel.
Rajoy 2011-es abszolút többségéhez sok minden hozzájárult: főként a szocialisták előző hét éve, a gazdasági válság, de az is nyomott a latban valamicskét, hogy a Néppárt olyan politikust indított, aki jóval kevésbé osztotta meg a spanyol közvéleményt. Lehet, hogy szürke, de legalább nem polarizál.
