Honnan s miért ez a nagy zenebona?

Az ellentétek a társadalomban születnek. Sokan sokféleképpen látják a világot, sokfélék a hitek, tévhitek, érdekek, törekvések; sokan sokféleképpen szeretnének egy jobb világban, egy jobb országban élni. És ez természetes.

A baj akkor kezdődik, amikor a politika lehetőséget, vért szimatol. Amikor rátelepszik erre a sokféleségre; amikor elkezdi szítani az indulatokat, egymásnak ugrasztja az egyébként egymással úgy-ahogy meglévő embereket; amikor mindent országmentő, illetve országromboló üggyé dagaszt. Amikor minden gondolatot, érzelmet, hitet, meggyőződést átfest narancssárgára, vörösre, zöldre, kékre. Vagyis amikor mindent átitat a maga vegyületeivel és mérgeivel.

A társadalomban élő emberek gondolatai, érzései, érdekei, hitei, tévhitei eltűnnek ez alatt a politikai lepedék alatt. Más szóval: az agyonpolitizált országban eltűnnek az autonóm társadalmi szereplők; a politikai fertőzéstől mentes autonóm hangok, gondolatok.

Mert hát nem képtelenség-e az, hogy a televíziós műsorokba behívott mondjuk öt filozófus közül négy nem az emberi lét fontos kérdéseiről beszél (amire nagyon nagy szükség volna ebben a szellemileg kiszikkadt országban), hanem mondjuk az egészségügy valamely épp aktuális dilemmájáról (amiről persze beszélni kell). Vagy az, hogy mondjuk a behívott színházkritikusok nem O’Neill vagy Stoppard épp bemutatott darabját elemzik, hanem a színház-igazgatói kinevezések körüli botrányban harciaskodnak (ahol persze nagyon is szükség van a bátor kiállásokra). De politikai műsorrá torzulnak (gyakrabban, mint ami indokolt volna) a napraforgótermésről, az óvodákról, autóbuszokról, szociális kérdésekről, a házak szigeteléséről vagy éppen Euró páról szóló műsorok is. A kevés politikamentes, üde folt közé tartoznak a sportműsorok, vagy igazán talán csak a (nem véletlenül) egyre népszerűbbé váló főzőcskéző műsorok. A pártok, úgy látszik, még nem vették észre az erdélyi töltött káposztában vagy a (nem ősmagyar) sztrapacskában rejlő lehetőségeket.

Szenved az ország az autonóm szereplők hiányától (vagy némaságától). A mindennapokban élő emberre napi 12 órában záporoznak a politika hírei, indulatai, féligazságai és hazugságai, miközben – bár nincs ennek föltétlen a tudatában – ki van éhezve igazi gondolatokra, ismeretekre; arra, hogy választ kapjon élete és általában az élet sok fontos kérdésére.

Akkor kaphatna választ rájuk, ha a politikai retorika fojtogató, butító buráját át tudnák törni a társadalom autonóm szereplőinek a gondolatai. Ha a jelenleginél sokkal többet hallhatnának arról, hogy mit gondolnak a filozófusok a lét és a nemlét kérdéseiről; a teológusok a transzcendencia nagy problémáiról; a történészek történelmünk újraértelmezésének nagy feladatáról; a fizikusok az univerzum titkairól; vagy mondjuk a liberálisok, konzervatívok, szociáldemokraták arról, hogy mit is jelent valóban liberálisnak, konzervatívnak, szociáldemokratának lenni (és nem pusztán liberálisnak, konzervatívnak, szociáldemokratának felcímkézett politikai kampányt folytatni); és így tovább.

Nagyon sok szó esik manapság a „nemzettudat”-ról. Valóban fontos kérdés, mert nemzettudatunk erősen sérült, zavarodott, az európai térben megújulásra szorul.

De legalább ilyen fontos volna „emberi tudatunk”, világszemléletünk, magatartáskultúránk megújulására is. Átmeneti korban élünk, két világ, a modernitás és a még kiforratlan posztmodernitás világa között lebegünk. Nem tudjuk, mi vár ránk a XXI. században; nem igazán tudjuk, hogy miben higgyünk és mi ellen küzdjünk; nem tudjuk, hogy mi lesz a helyünk s mi a feladatunk a kialakuló új világban. Fontos volna, hogy –felébredve a politikai altatásból – nyitottan az új gondolatokra és lehetőségekre, autonóm polgárokként keressük a válaszokat. Keressük életünk célját, értelmét.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.