Már az olasz ügyészség vizsgálja, felelősek-e a Facebook üzemeltetői azért, hogy Itáliában egy tinédzser lány öngyilkos lett az őt a közösségi oldalon ért zaklatások miatt. A hasonló esetekből egyre több van – indult már eljárás mások, például a Google miatt is –, a biztonságos védelemre azonban alighanem még várni kell: a hatóságok ennél sokkal egyértelműbb megítélésű ügyekben sem nagyon tudnak mit kezdeni az online-ból az offline hétköznapjainkba ugró, nagyon is kézzelfogható veszélyekkel.

Itt most konkrétan arról van szó, hogy amikor valaki regisztrál egy közösségi alkalmazásban, és elkezdi az életének egyre nagyobb részét kiszervezni a virtuális világba, akkor egyúttal egy olyan támadási felületet is nyit, ami a hagyományos eszközökkel védhetetlen. Egy felnőtt többnyire tisztában van vele, hogy a Facebook nem a valóság, és ami ott történik, annak alapesetben csak akkor van hatása az életünkre, ha hagyjuk, vagy ha túlságosan komolyan vesszük – egy gyereknek, aki együtt nőtt fel a világhálóval, ez korántsem magától értetődő. Az internetes bűncselekmények nagyobbik hányadát a tizenévesek és az idősek ellen követik el: az előbbiek nem hiszik el, hogy a háló veszélyes hely is lehet, az utóbbiak pedig gyakran egyáltalán nem értik a működését, ezért könnyen be lehet őket csapni.

Az internet (meg pláne a Facebook) gyerekkori használatának szabályozására háromféle bevett stratégia létezik: a szülő vagy tilt, vagy tűr (többnyire a hallgatólagos beleegyezéssel), vagy pedig támogat, azaz segít eligazodni egy olyan világban, amit technikai és kommunikációs szempontból valószínűleg kevésbé ismer, mint a gyermeke.

Nyilvánvalóan az utóbbi lenne az üdvözítő megoldás (még akkor is, ha olykor presztízsveszteséggel jár, és mindenképpen időigényes). Elsősorban annak tudatosítása, hogy például a Facebook egy olyan „emlékkönyv”, amibe – ha nagyon akar – úgyszólván bárki beleolvashat. Az életünket viszont az interneten nem lehet átírni: a pedofil leginkább akkor tud ártani, ha személyesen találkozunk vele, és az érzelmi, pszichológiai támadás is akkor lehet igazán romboló erejű, ha abból a környezetből jön, ahol fizikailag is jelen vagyunk.

Gyereket nevelni személyes odafigyelés és felelősségvállalás nélkül már az internet előtti korban sem lehetett, és most sincs rá lehetőség – ez a világsajtót körbejáró olasz ügy egyik tanulsága. A másik meg az, hogy valószínűleg a portál működtetői is vétettek: nem azzal, hogy a zaklató üzeneteket „átengedték” (a totális tartalomkontrollt talán senki sem hiányolja), hanem azzal, hogy kérésre sem távolították el, vagy legalábbis túl későn. Ez most olyan hiba volt, ami valakinek az életébe került: korrigálni már csak mások érdekében lehet – illetve muszáj.