Május végén újabb határidőt mulaszthatnak és a jelek szerint mulasztanak el a devizahitelesek arra, hogy az árfolyamgát mögé menekülve függetlenítsék magukat a frank-forint kurzus kilengéseitől.

Az immár második alkalommal kitolt határidő sem hozta meg a várt eredményt, az érintettek alig harmada élt a fix összegű törlesztés lehetőségével. Igaz, ha valaki elveszítette a munkáját, és reménytelenül böngészi az álláshirdetéseket, annak édes mindegy, hogy havi nyolcvan vagy százezer forintot nem tud törleszteni. Hogy az alacsonyabb törlesztőrészlet formájában érkező pillanatnyi segítség a „védett időszak” lejártával mennyibe kerül majd az adósnak, azt senki sem tudja előre megmondani. Mint ahogy a frankárfolyam elszállását vizionáló jóslatokkal sem foglalkozott senki annak idején, amikor alákanyarintotta a nevét a hitelszerződésre. A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) és a kormánypárti politikusok most azon keseregnek, hogy az emberek nem értik az árfolyamgát lényegét, ezért érdektelenek.

Meglehet, inkább ódzkodnak attól, hogy egy életre kiható és megbánt döntést egy másikkal tetézzenek. Amúgy kinek a felelőssége, hogy ezt a minden bizonnyal ragyogó konstrukciót nem tudja Dr. Agy módszerével érthetően elmagyarázni? Nyilván a bankoké ez is. Valójában sok százezren vannak, akik nem hallgatnak már sem a bankokra, sem a kormányzatra. Nekik nem volt annyi pénzük, hogy a végtörlesztés nyújtotta kedvezményekkel éljenek, de még nem tartanak ott, hogy lakásukat a Nemzeti Eszközkezelőnek felajánlva, tulajdonosból bérlővé váljanak saját otthonukban. Netán az ócsai krízislakótelep valamely házára pályázzanak – extra kiskerttel. De ha romlik a helyzet, és nem akarják megvárni a végrehajtót, akkor marad a lakás eladása, akár a piacon, akár az eszközkezelőnek. Nyomott árat fizetnek, de az újrakezdés esélye legalább megmarad. Végül, ha minden kötél szakad, jön a kilakoltatással járó megalázó procedúra, a legrosszabb esetben a hajléktalanság.

Nemcsak a szavazók, a devizahitelesek között is a bizonytalanoké a legnagyobb tábor. Ma már 20,3 százalék a bedőlt, vagyis a három hónapon túl nem törlesztett lakáshitelek aránya. Ennél is brutálisabb szám kerekedik ki, ha az összes kétes sorsú hitelt idevesszük. A 43 százalékos arány döbbenetesen magas, és folyamatosan nő. A kormány már jelezte, nem segít, újabb, érdemi devizahiteles mentőakcióra senki se számítson. Aki felkéredzkedett a mentőcsónakba, azt felvették, a többiek ússzanak az árral szemben. Az árfolyamgát várható újabb kiterjesztése, a kötelező belépés elrendelése meddő próbálkozás. Csakúgy, mint a KDNP-s „csodafegyver”, a magáncsőd intézménye. Vadidegen csődgondnokot ültetni a családfő helyére, aki sok-sok éven át élet-halál és kasszakulcs ura, óvodásként kezelni felnőtteket, börtönbe zárni őket saját lakásukban, nem túl vonzó perspektíva. Mi lenne a megoldás? Egymillió új, valódi munkahely, a hiteltörlesztéshez és a megélhetéshez méretezett bérszínvonal, mellé gondoskodó, de nem atyáskodó állam. Éppen az, ami most hiányzik.