Miklós Gábor: A hit hősei?

A gyilkosok azt akarták, hogy tettüket megörökítsék. Akarták, hogy nyoma maradjon a véres aktusnak, hogy a járókelők felvételeket készítsenek az utcai mészárlásról, ahogy összevagdosták, leszúrták a 25 éves angol katonát.

Nem menekültek el, szóltak a járókelőkhöz, és üzentek általuk: Nem vagytok biztonságban, amíg katonáitok muzulmán földön vannak, amíg muzulmánokat gyilkolnak! A két nigériai fiatalember az iraki és az afganisztáni brit katonai jelenlét miatt ölt – ezt állították. A londoni gyilkosság vészesen hasonlít a bostoni merénylethez, ahol két csecsen nemzetiségű menekült fiatal robbantott. Megdöbbentők azoknak az embereknek az irracionális és végzetes reakciói, akikről feltételezzük: maguk választották a Nyugatot, s látszólag beilleszkedtek az itteni életmódba.

Miért ment oda, ahol gyűlöli a helyet, idegennek tartja, nem azonosul vele, megölné polgártársait csak azért, mert a Nyugathoz tartozónak tartja őket? A Carnajev-jelenséget elemzők szerint a merénylők képtelenek voltak beilleszkedni a számukra idegen nyugati környezetbe, kulturális sokkot éltek át. Magányukat üldöztetésként élték meg, s úgy érezték, hogy vallási közösségük nevében kell bosszút állniuk, egyben kitörniük a személyes csődből. Ilyen emberek itt is élhetnek: hazánkon át vezet a keletről és délről nyugatra tartó egyik menekülőösvény. Jönnek, még ha, mint látjuk, a menekülés sem mindenkinek jó megoldás.

A legveszélyesebb persze, ha erre a muzulmánok elleni általános elutasítás a válasz, ha minden szerencsétlen, adott esetben akár zavaros hátterű menekültben dzsihadista terroristát látnak. Az iszlám világ bajaiért nem hibáztatható általában a Nyugat. Amikor egy feltehetően szunnita felkelő egy talán alavita kormánykatona szívét vágta ki a kamera előtt, hogy demonstratíve elfogyassza – nos, ez sem Obama vagy Cameron bűne. Nagyon jelentős mértékben a muzulmán világ korruptsága, vallási megosztottsága, diktatúrái okozzák a kétségbeesést. A londoni katonagyilkosság is bizonyítja: nem hihetjük, hogy csupán titkosszolgálati műveletekkel vagy más biztonsági intézkedésekkel megelőzhető a terror.

A téboly ugyanis tartósan letelepedett világunkban, s szinte elfogadottá lett a téveszme, hogy erőszakkal, ráadásul szimbolikus cselekvésekkel megoldhatók nemzetek vagy világvallások vitás ügyei.

Az öngyilkos terrorizmus az elmúlt évtizedek egyik legveszélyesebb jelensége. Nem csak azért, mert ártatlan emberek a kiszolgáltatottjai. De ez az esztelen járvány a vallási és politikai tett szintjére emeli a gyilkosságot. Az öngyilkos terrort szervező hitszónokok kihasználják a kilátástalan helyzetbe szorult szerencsétleneket, elhitetik velük, hogy a hit hősei. A szánalmas dzsihád zsákfalvakra emlékeztető létbe szorít népeket és kisebbségeket. Ám ennél is nagyobb veszély, hogy az úgynevezett többséget fordítja nemcsak az esztelenül cselekvő kevesek, de még inkább azok ellen, akikre ezek hivatkoznak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.