Az ellenzéki formációk alapvetően két indulási lehetőséggel számolnak: a közös listával és a koordinált indulással. A közös lista esetén az összefogásban részt vevő baloldali pártok pártszövetségként állítanak egyetlen, közös országos listát, illetve a 106 egyéni választókörzetben is ennek a pártszövetségnek a színeiben indítanak közös jelölteket. A választók „csomagban” kapnák a baloldal politikusait és pártjait, vagy mindet választanák, vagy egyiket sem – lehetőségük nem lenne válogatni közülük. A koordinált indulás jóval lazább együttműködés képét mutatná. A baloldali pártok külön-külön önálló országos pártlistákat állítanak, az egyéni körzetekben azonban nem indítanak egymással szemben jelölteket. Így listán minden ellenzéki szavazó az általa preferált listára szavazhatna, egyéniben azonban annak a pártnak a jelöltjére, amelyiket az előzetes tárgyalások alapján az adott körzetben a legesélyesebbnek tartottak az összefogásban közreműködő pártok.

A közös lista és a koordinált indulás mellett is számos érv és ellenérv hangzott el az elmúlt hónapokban. Célunk az, hogy ezeket sorra vegyük, és bemutassuk, álláspontunk szerint melyik együttműködési forma mikor a legcélszerűbb.

A koordinált indulás egyértelmű előnye, hogy az összefogásnak ebben a formájában az egyes politikai alakulatok megőrizhetik önálló identitásukat, nem vesznek el egy választási pártszövetség vagy választási párt olvasztótégelyében. Ez inkább az újonnan létrejött, kisebb formációk számára lehet kedvező, akik megőrizhetik „szüzességüket” azáltal, hogy intézményes formában nem vesznek részt az együttműködésben, egyúttal a saját jelentőségüket is növelhetik, hogy önálló országos listával és meghatározott számú egyéni jelölttel is szerepel a nevük a szavazóíveken. Az új pártok számára a koordinált indulás melletti legfontosabb érv, hogy bizakodhatnak abban, hogy begyűjtik a „Magyar Szocialista Pártra soha nem szavazó” ellenzéki választók voksát. A külön indulás egyik jelentős veszélye az ellenzék számára a parlamenti küszöb intézményéből adódik. A jelenlegi közvélemény-kutatási adatok alapján előfordulhatna, hogy nem jutna be az Országgyűlésbe sem az Együtt 2014–PM, melyre pártszövetségként a 10 százalékos küszöb vonatkozik, sem a Demokratikus Koalíció. Ezáltal elveszne mintegy félmillió kormányváltó szavazat. A koordinált indulással ráadásul az egyes pártok lemondanak a töredékszavazataik egy jelentős részéről is: minden olyan körzetben, ahol nem indít az Együtt 2014 vagy az MSZP jelöltet, ott nemcsak az egyéni mandátumot adja át partnerének, hanem a saját országos listáját is gyengíti. Ez a politikában szokatlan gálánsság lenne.

További problémát okozhat, hogy a koordinált indulás nem teremt tiszta helyzetet a választók számára, ugyanis a miniszterelnök-jelöltség kérdését nem zárja le az ilyen típusú együttműködés. A külön listák külön listavezetőket eredményeznének, mely azt jelenti, hogy a pártok a végletekig halogathatják – vagy teljesen elhagyhatják – a választások előtt a döntést a közös miniszterelnök-jelöltről. Ráadásul, a koordinált indulás azt jelentené, hogy a baloldali pártok egymással szembeni versengése nem zárulna le a választások előtti hónapokban sem. A kampányt nemcsak a Fidesz és a Jobbik, hanem egymás ellen is folytatnák, hiszen továbbra is céljuk maradna a leendő koalícióstárs rovására történő erősödés.

A közös országos listán és a közös egyéni jelöltek állításán alapuló választási szövetség igen szoros politikai és logisztikai együttműködést követel meg a benne részt vevő szervezetektől. Kompromisszumot kell hozni annak érdekében, hogy minden párt számára elfogadható listás pozíciósorrend és egyéni képviselőjelöltek kerüljenek kiválasztásra. A politikai megegyezés ezért itt nehezebb, mint a külön-külön országos listát állító koordinált együttműködés esetében. Ugyanakkor, a közös lista egyetlen listavezetőt – azaz miniszterelnök-jelöltet – jelent, mely kikényszeríti a gyors megállapodást ezen a téren. A közös lista rögzítésével megszűnne az egyes baloldali pártok közötti versengés motivációja, nem lenne ugyanis érdekük – és lehetőségük – egymás rovására erősödni.

A választók szemszögéből nézve a szervezetek önálló identitásának feladása jelenthet kockázatokat. Míg a koordinált indulásnál az egyes körzetekben a kedvenc párt hiánya késztetheti passzivitásra az állampolgárokat, addig a közös listás indulásnál az intézményesen együttműködő pártok arculatvesztése jelenthet visszatartó erőt a választók körében. Ugyanakkor, a választási küszöb szempontjából a közös listaállítás hatékony szavazatmaximalizáló eszköz lehet, hiszen minden szavazat „hasznosul”, nem fordulhat elő, hogy sok százezer szavazat csak azért elvész, mert nem jutott be valamelyik politikai formáció az Országgyűlésbe.

A Fidesz–KDNP által benyújtott kampányfinanszírozási törvény alapesetben egyértelműen a közös listát segíti a koordinált indulással szemben. A törvényjavaslat alapján minden egyéni jelölt 1 millió forintot kap az államtól, az országos listát állító szervezet pedig a jelöltjeinek – számtól függően – 90 millió forinttól 597 millió forintig terjedő összeget. Mindez 703 millió forint állami támogatást jelentene például egy MSZP–Együtt 2014–PM közös listának. Ha azonban koordinált indulás valósulna meg, és például az MSZP és az Együtt 2014 is 53-53 külön jelöltet indítana, akkor a két szervezet együttesen csak 325 millió forint támogatást kapna az Államkincstártól. (Az országos listáért járó pénz ugyanis furcsa módon nem az országos listától függ, hanem az egyéni képviselőjelöltek számától. Tehát hiába van teljes országos listája mondjuk az MSZP-nek, ha nem indít 106 egyéni jelöltet, akkor nemcsak az egyéni jelöltek után kap kevesebb pénzt, hanem a lista után is.) A koordinált indulás így már az első pillanatban is közel 380 millió forint hátrányt jelentene a kampányban. Mindez annak tükrében, hogy választási évben a pártok nem kapnak állami támogatást, különösen érzékenyen érintheti a politikai erőket.

A közös lista mellett szóló kikerülhetetlen érv a választási matematika is. Az országos listára leadott szavazatok ugyanis az úgynevezett D’Hondt módszerrel lesznek beváltva mandátummá. Ez egy távolról sem teljesen arányos módszer, amely egyértelműen a nagyobb pártokat, formációkat segíti. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy MSZP–Együtt 2014 közös listára leadott 2 millió szavazat több baloldali parlamenti képviselőt eredményez, mint ha 1 millió szavazatot kapna külön az MSZP és egy másik 1 milliót külön az Együtt 2014.

Érdemes a szemléletesség érdekében a jelenlegi közvélemény-kutatási eredmények számaiból kiindulni. Ez alapján, az országos listán kiosztható 93 mandátumból – a határon túli szavazatokat, a kedvezményes kisebbségi mandátumokat és az egyéni jelöltekre leadott szavazatok töredékszavazatait a szimuláció egyszerűsítése kedvéért figyelmen kívül hagyva – 48 mandátumot szerezne a kormánypárt, 27 képviselői helyet kapna az MSZP, 13-at a Jobbik, az Együtt 2014–PM pedig 5 listás helyhez jutna. A baloldali ellenzéknek így együtt 32 országgyűlési képviselője lenne. Ha viszont az MSZP és az Együtt 2014 közös országos listát állítana, akkor a mandátumkiosztás formulájából adódóan eggyel több, vagyis 33 mandátumot szerezne, és éppen a Fidesznek jutna egy parlamenti hellyel kevesebb. Általánosságban is elmondható, hogy a koordinált indulás az esetek túlnyomó többségében kevesebb listás mandátumot eredményez, mint ugyanannyi szavazat egyetlen közös országos listán.

A politika állandó dilemmája a különböző ütköző érdekek összeegyeztetése, a legkisebb kompromisszumok mellett a legnagyobb eredmény elérése. A pártok mindegyikének szeme előtt egyszerre lebeg az ország érdeke, a saját szervezeti érdeke és a hatalomra jutás érdeke. Ideális esetben ezek az érdekek egy irányba mutatnak, de a jelenlegi helyzet távol áll az ideálistól. Amíg az ellenzéki pártok szervezeti érdeke a minél lazább együttműködés, addig a hatalomra jutáshoz – szavazat-, mandátum és támogatásmaximalizálási okokból – a minél szorosabb együttműködés szükséges. Amennyiben nem változik meg radikálisan az egyes ellenzéki pártok támogatottsága, akkor a kormányváltás szemszögéből nézve a közös listának nem alternatívája a koordinált indulás. Ha azonban az egyes ellenzéki pártok integritása fontosabb, mint a kormányváltás, akkor könnyedén győzedelmeskedhet minden más típusú együttműködési vagy együtt nem működési formula.

* A szerző a Policy Solutions politikai elemző intézet igazgatója.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.