Ország, város, fiú, lány

A zöldséges nem köszön, mert megmondtam neki, hogy Molnár Csabával értek egyet az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban. A lottózóban is ütköztem a kárpitossal, amikor képtelen logikával érvelt a rezsicsökkentés mellett, lekommunistázva még az apácákat is, akiknek semmi közük az egészhez. De tudta rólam, hogy hiszek valamiben, és belém akart taposni.

Csak a helyi tévében tett nyilatkozatomra emlékezett, amiben letettem a voksom a természetfeletti mellett. Talán maradandó nyomot hagyott az elkötelezettségem. A gázóra-leolvasó a gyülekezetet szidta, ahova járok. Kénytelen voltam kioktatni. Nem jön többet. A sírköves Újpest-szurkoló, vele a futballhuligánok miatt vesztettem el a hagyományos, jó kapcsolatom. A piaci kofa a német focit istenítette, amikor beszóltam neki: a Barcelona-korszaknak még nincs vége, asszonyom! A brazil foci is fel fog támadni. Mintha Grecsó Pletykaanyu című regényéből lépett volna elő, úgy esett nekem két karalábét lengetve a rozoga asztal felett. „Az erő elsöpri a technikát, uram!” Olajra léptem. Rendszergazda barátommal is szakítottam. Hoffmann Rózsának adott igazat. Vaknak és agymosás által lekorlátozott vírusdefiníciónak tituláltam, majd persze az egészet visszavontam, nehogy spamet küldjön a gépemre. A postás a kormánypártot dicsérte, miközben átadta a tiszteletdíjamat, ami egy ellenzéki orgánumtól érkezett. Nem állhattam meg szó nélkül a trafikok Kádár kori szépségét ecsetelni, amikor még gombfocit is tudtam venni ott. A vége az lett, hogy összevesztünk. De a fodrászról nem is beszélve, aki helyeselvén a listázást, amit a parlamentben szorgalmazott valaki, lekapta a borotvával a vírusszemölcsöt a nyakamról. És még nem is tudta, hogy evangéliumi egyház tagja vagyok, aki áldom a könyv népét és mindennap fohászkodom Jeruzsálem békességéért. Vér folyt. Hát akkor nem szóltam semmit. Beszeszelte a sebet és bocsánatot kért. Ilyen bátran túléltem a múlt hetet. A közértben a biztonsági őr legalább liberális, szereti a zsidókat, és elege van a fékek és ellensúlyok lenyúlásából. Ráadásul a spanyol és a brazil foci szerelmese. Vele egy ország vagyok. Kis szigeten élünk. Meddig? A baloldali rokonomat is eligazítottam különben, hogy legyenek szívesek összefogni végre. A Biblia szerint egy akaraton kell lenni azoknak, akik győzni akarnak. Ő szentfazéknak nevezett, aki a tények mögött a szellemvilágot vélem fölfedezni. Ahelyett, hogy tüntetést szerveznék, imádkozom. Erre nem mondtam végül semmit. Hiába minden, ha még az elvbarát is tévelyeg.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.