Muhi? Mohács? Verecke, Zenta, Segesvár? Arad és Kassa? A kérdés az: látni kell-e mindezt, a magyarság sorsfordulóinak helyszíneit ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk a saját múltunkról? Igen, a tapasztalás pótolhatatlan mankó lehet a megértéshez. Aki például végigjárja Eszéket, Szabadkát, Temesvárt, Nagyváradot és így tovább, annak nem kell többet magyarázni Trianon sokkját. Ezek a szinte egyforma utcaképű, egyazon levegőt árasztó városok adták a központ egészséges ellensúlyát, s mióta nincsenek, Pest vízfej maradt.

De ugyanígy a modern kereszténység ellentétes dimenzióiról kaphat teljesebb képet, aki Pannonhalmára és Esztergomba is ellátogat. Aki pedig látta már, az tudja, hogy Rákosi koráról mindennél többet mond egy dunaújvárosi séta.

Látni: megérteni és megjegyezni.

Ezt már száz évvel ezelőtt is tudták a pedagógusok, nem véletlen, hogy ilyen tekintélyes múltjuk van a tanulmányi kirándulásoknak. Ha jól csinálják, ha az értő magyarázattal karöltve a felfedezés élménye is társul a látványhoz, az többet ér, mint sok hét a tanterem kalodájában.

Amivel tulajdonképpen mindent el is mondtunk arról, miért tartjuk hagymázas rémálomnak, hogy kormány és ellenzéke most egymással versengve írná elő kötelezőként az iskolásoknak a Terror Háza (KDNP), Auschwitz (MSZP) és Recsk (Jobbik) meglátogatását. Miért is? A Fidesz túlteljesítő kisöccsétől eredő gondolat persze nagyon is érthető: ahogy mi annak idején megtanultuk, hogy az Auróra ágyúi lőttek, és ennek egyenes folyományaképpen a proletárgyerekek bemehettek a Margitszigetre, úgy próbálnák ők most idejekorán meggyökereztetni a felnövő generációk gondolkodásában a Terror Háza leegyszerűsítő és hamis történelemszemléletét. Amire persze van releváns politikai válasz – például az LMP-é, miszerint felső tagozaton inkább tessék sok időt tölteni a friss levegőn –, de amit más ellenzéki frakciók adtak, az legfeljebb szellemi restségről tanúskodik. Félve kérdem: van szocialista, aki tényleg azt gondolja, hogy az Andrássy út 60.-nak Auschwitz valamiféle ellentétpárja? Merthogy a Jobbik sarkos világképében Auschwitzra Recsk a csattanós válasz, afelől eddig sem lehetett kétségünk.

Auschwitz rettenetes mementó, de ma már nem több szoborszerű emlékműnél. Szépen rendben tartott falaknál, amelyek körül a borzalmat rég benőtte a fű és a vadvirág. Pont annyit mond egy mai iskolásnak, mint a díszletként visszaépített recski tábor vagy a Terror Háza: épített keretet ad és felhangosítja a zűrzavart, amely a felnőttek elkeseredett vitájából hozzá leszűrődik.

Ha valaki tényleg a történelemre akarja rányitni a fiatalok szemét, hagyja végre ezt a kötelező látogatósdit. Fogja kézen a gyereket, meséljen a családja vagy a környék múltjáról, vigye el a nagypapa egykori munkahelyéhez, a régi kerthez, az egykori zárdához vagy a zsinagóga hűlt helyére. Ha pedig kérdez, akkor adjon neki tisztességes választ. A lehető legegyenesebbet és legigazabbat, amelyre csak képes.

A pannonhalmi könyvtár