Fél éve figyelt föl az európai közvélemény igazán arra, milyen sokan halnak bele a mi ruházkodásunkba. Értünk árversenyeznek. Velünk, a konszolidált világ pólófogyasztóival osztják meg azt a megtakarítást, mellyel életveszélyben és nyomorban tartanak sok millió embert.

A fölfigyeléshez két tűzeset kellett négyszáz áldozattal. Az Európai Parlament rögvest ki is adott egy jámbor állásfoglalást, melyben mindenkit komolyan fölhívnak, hogy tegyenek meg mindent...

Három hónappal ezen állásfoglalás után jelentek meg a hatalmas repedések Dakka elővárosában a Rana Plaza falain. A rendőrség kiürítette a földszinti bankot és boltokat, a fölöttük dolgozó sok ezer embert visszaparancsolták a munkahelyükre: dolgozzanak csak tovább nyugodtan. A ház rájuk omlott. Ez volt minden idők legnagyobb házomlása. Kb. ezerkétszáz halottal. A rajtunk lévő ruhadarabok nagy része olyan pokoli munkatornyokból érkezik, melyekbe bármikor bennéghetnek, bennhalhatnak embertársaink, akik varrnak ránk. Van, ahol ez a tény erős izgalmat kelt. A Huffington Postra például folyamatosan, ezerszám érkeznek a kommentek. A Nolra három hete mennek föl a tragédiával kapcsolatos fejleményeket, reagálásokat, kezdeményezéseket tárgyaló cikkek. A kommentek száma a nullához közelít. Az érdeklődés minimális.

Bangladesben a munkanélküliség 40 százalékos. A lakosság fele, 80 millió, nyolc magyarországnyi ember napi 1,25 dollárnál kevesebből él. A magyarországi szegénységi küszöb, ami alá a lakosságunk legszegényebb hatoda szorult, ennek a hétszerese. Banglades sokat köszönhet a globalizációnak. A nyugati hitelezők nyomására távozott az utolsó diktátora, nagyjából akkor, amikor a miénk.

Mostani kormányukat tisztességes, demokratikus választásokon választották meg. Az elmúlt évtizedben az IMF, a Világbank, az indiai kormány lapátolta az országba a dollármilliárdokat. A gazdasági növekedés évente 6-7 százalékos. A textilipari export, a teljes export 80 százaléka, 2004 óta megduplázódott. A textiliparban három és fél millió nő jutott munkához. Az az iszonyúan kevés, ebben az iparágban a világon a legkevesebb pénz, a havi 38 dollár, amit az életveszélyes munkatornyokban keresnek, majdnem kétszer annyi, mint 2010 előtt volt. Ezt a külső nyomásnak és a munkavállalók bátor és heves fellépésének köszönhetik.

A bangladesi munkavállalók nem birkák. Minden ellen tömegesen és szenvedélyesen tiltakoznak, ami ellen tiltakozni kell. Mögöttük áll a nevében is globális, svájci székhelyű ötvenmilliós szakszervezeti szövetség, az IndustriAll Global Union. Most is ők kényszerítik állásfoglalásra a Bangladesben dolgoztató világcégeket.

A számunkra elképzelhetetlenül kicsi fizetés Bangladesben elképzelhetetlenül sokat jelent. Esélyt a kitörésre. A végletekig kizsákmányolt dolgozó lányok később és kevesebb gyereket szülnek, képzettebbek lesznek, nagyobb eséllyel találnak más munkát, nagyobb arányban iskoláztatják gyermekeit. A kegyetlen globális tőke nélkül nincs semmi. Sem árubőség itt, sem kitörési lehetőség ott. A globális tőke kegyetlenségét csak a globalizáció foghatja vissza. Az embereket védő jogok és normák globalizációja. A globális kiegyenlítődés. Ennek előmozdításához a nemzetközi politikában és gazdaságban annyi lesz az erő, amennyit belekövetel választóik és a vásárlóik embersége, fölháborodása és előrelátása. A miénk.

Eltűnt hozzátartozóik arcképével a gyáromlás felelőseinek megbüntetését követelik Dakkában demonstrálók