Világokkal haladja meg a második Orbán-ciklus mentalitása az elsőét, amelyben Torgyán József még egy „valóságos légügyi dinasztia” érettségi vizsgával rendelkező 26 éves lánygyermekét küldte a Malév felügyelőbizottságába. A dinasztiába tartozott Torgyán is. Ez a mozzanat még nem idegen a jelentől, hanem azonban akkor a vidékfejlesztő miniszter embere, Kávássy Sándor ideológiával koronázta meg a csalást, mondván, ősi magyar nemesi hagyomány a hozzátartozókról való gondoskodás. Orbán Viktor már polgáriasan gondolkodik, csak épp a támogatóknak nem fordít hátat, indokolta az országon végigsöprő intézményesített trafikbezsebelés nyilvánvaló politikai összefüggéseit.

Pedig hátat fordítást senki nem kér számon, csak szembenézést. Ha tiéd volt a legjobb pályázat, senki el nem veheti tőled a győzelmet – ezt lehetne ígérni tisztességgel az embereiknek.

Európa, ahol hanyatlik állítólag a család, ezen az alapon tárgyalja a szerződéseket, és valóban, nem vérségi és politikai rokonság szabja a megállapodás feltételeit. Kivétel erősítheti a szabályt, mert van szabály. Ezen az alapon nem ártana, ha nálunk is hanyatlana család, barátság egyaránt.

Velünk folyton a családra vonatkozó hasonlatokkal próbálják megértetni a politikai döntéseket. Eleve hibásan. Mert a politikában az a szép, hogy idegen emberek között képes – kívülről! – összhangot teremteni. Ehhez a támogatóknak, barátoknak és rokonoknak hátat kell fordítani. Hogy mindenkit lehessen látni. Ez esetben aligha jön ki valakinek a tolla alól olyan mondat, mint amellyel Orbán szabott irányt politikai környezetünknek. Azt írta, Európa a világ termelési értékéből huszonöt százalékkal részesedik, a szociális kiadásokból pedig ötven százalékkal. Ez tovább nem megy. Nem jóléti, hanem munkaalapú a világ, amit ő itt szervez. A célokat felerészben már el is értük. A szociális és közösségi kiadások nagy lendülettel elindultak lefelé, ám a másik oldalon semmi progresszió: valódi munkából nincs több, csak mesterségesből, a közmunkából.

Attól azonban, hogy Afrika, India vagy Kína szociális rendszereinek ereje mérsékelt, Európa még nem pazarol, amikor nem engedi a mélyszegénységbe polgárait. Ez nem jóléti, hanem a rossz létet távol tartó világ. Ettől próbálunk elszakadni, sajnos nem kevés sikerrel.

Csakhogy: ahol komolyan szervezett a szociális rendszer, a demokrácia is magabiztos.

Egy tétel, hogy a világ szociális kiadásaiból Európa ötven százalékkal részesedik, egy másik, hogy a demokráciák világtérképén is „túlreprezentált”. Az összefüggés nyilvánvaló. Aki a szociális rendszert akarja csonkítani, a demokráciával is kénytelen lesz ezt tenni. Mint látjuk.

A demokráciát, nem az egyszerűség, hanem az igazság kedvéért, nyugodtan nevezhetjük a szabadság rendszerének. Amikor a közéletben a hatalom nem fordít hátat rokonoknak, barátoknak, támogatóknak, egyben szembekerül mindenki más szabadságával. Ez pedig túl van ugyan a torgyáni minőségen, de jóval innen a polgári világon.