Bizalom
Már az amerikai jegybankban és a pénzügyminisztériumban is amiatt aggódnak: vajon mit tudnak róluk a Bloomberg hírügynökség újságírói, amit nem kellene? A múlt hét végén ugyanis kiderült, hogy a médiavállalat újságírói olyan információkhoz is hozzáférhettek a Bloomberg-terminálok felhasználóiról, hogy például melyikük mikor lépett be a gépére, vagy miről beszélt a cég ügyfélszolgálatával.
Ezt pedig arra használták, hogy előnybe kerüljenek a hírversenyben: ha például egy nagynevű Wall Street-i bankár már hetek óta nem lépett be a termináljára, lehet, hogy kirúgták. Az eset ismét rávilágít arra, hogy ha bármiféle digitális eszközt vagy szolgáltatást használunk, akkor az a „másik oldalon” is megjelenik. Ha vásárolunk a bankkártyánkkal, arról a bank tud. Ha a szupermarketben a pénztárosnak átnyújtjuk a hűségkártyánkat, az üzlet feljegyzi, mit vettünk. Ha meglátogatunk egy internetes oldalt, akkor arról az adott weblap is tud: méri, honnan jöttünk, meddig maradtunk, és közben mire kattintottunk.
Mindennap felfoghatatlan mennyiségű adatot hagyunk magunk után a digitális világban. Ennek legnagyobb része – képletesen – a kukában végzi, mert egyelőre nincs, aki értelmezze. Ám ez a rengeteg információ nagyon is értékes, és aki fel tudja dolgozni, hatalmas előnyre tehet szert a most formálódó „big data”-világban. A reklámszakembereknek például nagyon jó tudni, mikor mit néztünk meg az interneten, de ez nekünk is hasznos lehet, ha később olyan termékeket ajánljanak nekünk, amelyekre szükségünk van.
Az sem baj, ha a bank figyeli, hol használjuk a kártyánkat: ha Új-Zélandon vásárolnak vele, akkor jó, ha felhívnak minket, és megkérdezik, biztosan mi voltunk-e. A Bloomberg és más hasonló szolgáltatók számára pedig fontos, mire kattintanak a felhasználók, hogy tudják, a termék mely részletét fejlesszék és hogyan. Mint az az említett botrány során is kiderült, mindezekkel az adatokkal vissza is lehet élni. Amikor bármilyen weboldalt böngészünk, vagy szolgáltatást használunk, elfogadjuk annak adatvédelmi irányelveit (legtöbbször olvasás nélkül). Azt gondoljuk, hogy bizalmasan kezeli az adatainkat.
A cégnek is ez az érdeke, hiszen például egy e-mail szolgáltató azonnal elveszítené az ügyfeleit, ha azok megtudnák, hogy leveleik illetéktelen kezekbe kerülhetnek. Ezek olyannyira új problémák, hogy a jogi szabályozása még „lyukacsos”, és a felhasználók sem mindig vannak tisztában azzal, épp kivel és milyen információt osztanak meg. Egyre több törvény születik a felhasználók védelmében világszerte (az Európai Unió ebben az élen jár), mégis, mindenkinek magának kell felmérnie, mikor milyen veszély leselkedik rá, és annak megfelelően kell védenie magát. Az én internetes böngészéseim például felettébb unalmasak, nem is foglalkozom a rejtegetésükkel.
Ám az már megnyugtató, hogy az online banki tranzakcióim titkosított csatornán folynak. Bankok, minisztériumok, kormányhivatalok számára pedig életbevágóan fontos, hogy vigyázzanak arra: működésükről és munkatársaikról semmiféle bizalmas információ ne kerüljön illetéktelen kezekbe. A Bloomberg esete is bizonyítja, hogy milyen nehéz ez: ki másban bíztak volna meg a Wall Street kereskedői, mint az őket évtizedek óta a legfrissebb információkkal ellátó cégben? Kérdés, jogi következménye lesz-e az ügynek, ám feltehetően az ügyfelek még azt megelőzően épp elég „büntetést” rónak majd a cégre, amely eljátszotta a bizalmukat.
