Megy innen még nagyon sok üzenet Európa felé. A kampányban valószínűleg egyre erősödő ellenszenv kíséri majd Brüsszel ténykedését, hiszen összeér az unió figyelmeztető-fegyelmező lépéseinek időpontja a kormány eredményeinek összegzésével. Minden érdemjegyünket romboló döntést az ország szuverenitásának védelmében kell elszenvednünk, de minél kíméletlenebb a minket ért támadás, annál inkább bíznunk kell igazunkban.

Ha összegyűjtenénk azokat a lesújtó jelzőket, amelyek miniszterelnökünk szájából Európáról az utóbbi években elhangzottak, és összehasonlítanánk az Oroszországot, Kínát, az arab világot magasztalókkal, jól körvonalazható volna az ő kettős mércéje. Mindent, amit tett és tesz, a világrend átalakulása indokol, az adja számára a fundamentumot, ahonnan ez az ország különös, egyedülálló módon rugaszkodik el a többiek csodálata közepette. Nincs az a visszaélés, botrány, amelynél ne bukkanna fel pajzsként a magyar emberek védelme, a Közgép-biznisztől a trafikok komahálójáig. A nemzetért vívott ütközetek szerencsés véletleneknek köszönhetően fonódnak össze a klientúra helyzetbe hozásával. A tiltakozók pedig idegen zsoldban állnak, összeesküvést szőnek, de minimum rossz hírünket keltik.

Miközben sokan csodálkozva, értetlenül vagy kétségbeesetten, netán röhögve regisztrálják, hogy mit meg nem lehet csinálni elnyűttnek hitt klisék, a rendszerváltással használaton kívül került módszerek felmelegítésével, a múlt önkényes átértelmezésével, nos, mindezek elől egy idő után csak az imádságba lehet menekülni – kiváltképpen megfelelő munkaalkalom híján. Sátántánc a parlamentben, rovásírással készült helységnévtáblák, székely zászlók lobogása, mind-mind a tegnapba kapaszkodó holnap. A modernizálás, a reform ezen a fertályon az egyszerű ember számára gyanús. Akkor is rosszat sejtett, amikor hasznára volt, mostanában meg kiváltképpen. Ha a maga ura akart lenni, ritkán sikerült. Az „élni és élni hagyni” szabta kiskapuzás volt számára mindig az egérút. Európából a szupermarketeket irigyelte, ahová bemenni most is szeret – nem egy zöldséges viszi onnan ládaszám az akciós árut, hogy magyar vállalkozó a magyar embereknek busás haszonnal tovább értékesítse. Bennünk is van hát kettős mérce.

Orbán mindent meg fog tenni azért, hogy kiszabaduljunk a túlzottdeficit-eljárás bilincséből, mert tudja: ha nem, nincs beruházás, nincs új munkahely, éhen maradnak a baráti vállalkozások is. A keleti szél pedig egyelőre maximum homokot fúj. Több lábon állni nehéz, ha az ember a megszokott kettővel sántít. Brüsszel résen lesz, de nem él drákói szigorral. Európa gondjai ellenére is onnan juthatunk leginkább oxigénhez.

A retorikán ez a felismerés nem érződhet. Az öreg kontinens a régi értékek sutba dobásával, a jólét hajszolásával „modernkedik”, s nem törődik azzal, hogy közben atomjaira hull a család intézménye. Na, ne. De! És minden önkényesnek tűnő kormányzati lépéssel, a kétharmaddal való visszaéléssel, hatalomkoncentrációval szemben tett kifogás, eljárás a pórul járt multi gazdasági lobbik műve. Akár enged az unió, akár bekeményít – a kampányban mamlasz, bürokrata, rossz utat választó apparatcsikok gyülekezete marad. Orbán legszívesebben rájuk csapná az ajtót, rá meg ők. De sok ajtó választja el őket, melyeket ehhez mind ki kéne nyitni. Óriási lenne a huzat. Ráfázna mindenki.

Majd. Szélcsendesebb időben. Addig is felkészül: békemenet.

Újabb békemenetekre lehet számítani