Múlt csütörtökön a HVG hírt adott egy hangfelvételről, amely bizonyítja, hogy a Fidesz – minimum Szekszárdon, de az egyre gyűlő bizonyítékok szerint máshol is – saját maga osztotta újra (jórészt saját magának) a dohánypiacot. Az elmúlt három év kormányzását, az Orbán-féle „nagy terv” lényegét és a „Csak a Fidesz” kampányszlogent egységes kerettörténetbe foglaló sztori a független sajtóban – az Indextől a Mandinerig – azóta vezető hír, a közszolgálatinak nevezett állami médiában viszont nem létezik.

Pénteken a szokásos kormányfői rádióinterjú elmaradt – ott tehát sajnos nem volt mód szóba hozni. A Híradó.hu-ra a trafikügyből csak annyi jutott el, hogy 280 koncessziót nyert el megváltozott munkaképességű pályázó – az ötezerből –, de azt sem tudjuk meg, hogy hány megváltozott munkaképességű személy veszítette el a munkáját a kormánypárti trafikpanama miatt.

A közmédia hallgatása a dohánymutyival összemérhető súlyú botrány. Szakmailag azért, mert nem létezik olyan hírszerkesztési elv, ami az érdekes, aktuális, társadalmilag releváns dohányügy kicenzúrázását menthetővé tenné. (Egy példa: az őszödi beszéd 2006-ban a Kossuth rádión kezdte a karrierjét, és ez így volt helyes, még a Gyurcsány-kormány sem talált benne nyilvánosan kivetnivalót.) Politikailag azért, mert egyértelművé teszi, hogy az állam tévéje, rádiója és hírügynöksége fideszes érdekeket szolgálva működik, ugyanúgy, mint mostantól a dohánykereskedelem. Jogilag pedig mindez több ponton is ellentétes a hatályos törvényekkel.

Az új alkotmány szerint „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit”. A médiatörvény rögzíti, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatás célja a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős hírszolgáltatás, ami a demokratikus rend elengedhetetlen feltétele, hiszen ez teszi lehetővé a politika elszámoltathatóságát és a társadalmi felügyelet megvalósulását. Ha a közvélemény jelentős részéhez – az m1, az m2 és a Duna TV nézőihez, a Kossuth és a Petőfi hallgatóihoz, meg az MTI híreire épülő kereskedelmi média közönségéhez – nem jut el a hír, hogy egy párt átvette az uralmat a gazdaságban (is), akkor ezeket a polgárokat az állam megfosztja a helyes ítéletalkotás és a megalapozott politikai választás lehetőségétől.

A jogalkotó szerint a közmédia függetlenségének első számú őre a Közszolgálati Közalapítvány, a második az NMHH. Az ő kötelességük, hogy fellépjenek a törvény érvényesítéséért. A néző/hallgató pedig eldöntheti, hogy ez az a műsor-e, amire befizetett, megér-e neki évi 75 milliárdot – háromszor annyit, mint az Országos Mentőszolgálat költségvetése, és igen sokkal többet, mint amennyibe az „elmúltnyolcév” lényegesen sokszínűbb, informatívabb és pártatlanabb közmédiája került –, hogy a Fidesznek közpénzből országos párttévéje, pártrádiója és párthírügynöksége legyen.