De az ellenzék minderről alig szól valamit, szakértőiknek talán van véleményük ezekről, programjaikban írnak ezekről a gondokról, de a választópolgárokhoz ebből semmi sem jut el. Persze a média hibájából is, de nem csak emiatt. (Egyébként meg miért is nem dobnak még mindig rendszeresen ingyenes, közéleti üzenetekkel teleszórt bulvárlapot minden postaládába, ahogy az ellenfeleik teszik?) Azért is, mert a vezető ellenzéki politikusok nem mernek vagy nem akarnak ezekről nyilvánosan, közérthetően beszélni. Az MSZP minden szépet, jót ígér, az ingyenes felsőoktatástól az egészségügy rendbehozásáig, a gazdasági növekedés újraélesztésétől a munkahelyteremtésig anélkül, hogy akár vázlatosan kifejtené, hogy milyen módon kívánja ezeket elérni. Az egyetlen mondandója az egykulcsos adó eltörlése (ezt a többi ellenzéki politikus is szeretné), de azt már nem teszik hozzá, hogy ebből messze nem jön össze annyi pluszpénz, mint amennyi hiányozna, ha megszüntetik az ágazati különadókat (vagyis azokat, amelyek a bankokat, a telekomvállalatokat, a kereskedelmi láncokat és ügyfeleiket terhelik). Márpedig a gazdaság újraindításához ezeket a különadókat, ráadásul a munkát terhelő adókat is csökkenteni kellene.

Az az ellenzéki csoportosulás, amelyik a második legnagyobbnak látszik, de ebből a helyzetéből fokozatosan csúszik lefelé, vagyis az Együtt, szintén nem sokat árul el a terveiről. Pedig a politizálás alapszabálya, különösen választások előtt, hogy világossá kell tennünk, miben különbözünk a többi politikai erőtől, különösen azoktól, akikkel össze lehet minket keverni, tehát a hozzánk legközelebb állóktól. Bajnai Gordonnak, Juhász Péternek, Kónya Péternek és Karácsony Gergelynek a nagy nyilvánosság előtt tett kijelentései a következőket árulják el (és persze kérdéses, hogy akár ennyi is eljut e a szélesebb választóközönséghez): az egykulcsos adót el kell törölni (mint említettük, ezt az MSZP is mondja); nem kell visszavonni a magyarországi lakóhellyel nem rendelkezők állampolgárságát és választójogát (azt hiszem, ebben is egyetértenek az MSZP-vel, ráadásul ennek semmi kapcsolata nincs az ország alapvető gondjaival); nem szívesen társulnának az MSZP-n kívül olyan erőkkel, mint Gyurcsány Ferencék vagy Schmuck Andorék (ennek sincs köze az ország fő problémáihoz).

Nagyjából kezd körvonalazódni az a választási együttműködés, amiben két nagy lista várható (az MSZP-hez kötődő pártoké és az Együtthöz kötődőké), és egyeztetett egyéni jelöltek (úgy, hogy a két nagy tömörülés jelöltjei nem indulnak egymás ellen). Két nagy kérdés marad: egyfelől az, hogy az MSZP és társaik tudják-e lényegesen növelni a szavazóközönségüket, másfelől pedig az, hogy megáll-e, visszafordul-e az Együtt lecsúszása. Ne foglalkozzunk most azzal, mit tud tenni az MSZP és a hozzá csatlakozók a tábora növeléséért. Jól ismert, az ország minden pontján aktivistákkal rendelkező pártokról van szó, dolgozzanak szépen, igyekezzenek. De mit tehet az Együtt?

A fentiekből talán világos, hogy mi lenne a legfontosabb dolguk. Ahelyett, hogy ősszel előállnának egy hosszú programmal, amit a lehetséges választóik közül szinte senki sem fog megismerni, már most ki kell nyilvánítaniuk, hogy mi az álláspontjuk a legfontosabb kérdésekben, elsősorban a gazdaságiakban. Hogyan akarnak hozzányúlni az adórendszerhez, hogy a költségvetés is megálljon a lábán, a gazdasági növekedés is be tudjon indulni, és hogy mindez a szegények számára is valami kilátást nyújtson? Mit tennének a közszolgáltatásokkal, a köz- és felsőoktatással, az egészségüggyel, a tömegközlekedéssel? Mit tennének a közpénzek felhasználásának átláthatóvá tételéért, az állami pazarlás és hiány ellen? Ezekben a kérdésekben mit tennének másképpen, mint az MSZP, kiknek a számára mekkora további áldozatot jelentene az ő megoldásuk, és meddig tartana az újabb áldozat? Mivel tudnák kompenzálni az áldozathozatalt, és mit tudnak felajánlani a jelenleg kilátástalan helyzetben levőknek?

Ha mindezeket nem kezdik el azonnal elmagyarázni, nagyon egyszerű, közérthető módon nagyon sok lehetséges választójuknak, akkor azoknak a bizalmát is el fogják veszteni, akik eddig még megadták nekik az új csoportosulásoknak járó esélyt. Ezzel nem várhatnak őszig, talán a jövő hétig sem, mert napról napra fogyatkoznak a bennük bízók. Mégis várnak, várnak hétről hétre, hónapról hónapra.

Vannak, akiket azért fizetnek meg, hogy hallgassanak. Az Együtt esetében sajnos az a helyzet, hogy a hallgatásuk árát ők maguk fogják megfizetni, meg persze az egész ország.

A szerző nyelvész

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.