Úgy nehéz lesz, hogy mindent, ami nemzeti érdek és baloldali érték lehet, lepopulistáznak, mint tette ezt az „egykori demokratikus ellenzék” néhány tagja a szombati Népszabadságban annak kapcsán, hogy az MSZP elnöksége Brüsszelben úgy döntött: jelenlegi formájában nem szavazza meg a Tavares-jelentést.

A szocialista párt vezetői talán érzik, és talán jól érzik, hogy nem pusztán „populista indulati igény” segítette kétharmados többséghez a Fideszt, hanem az a kiábrándultság is, amely a magyarországi viszonyokból táplálkozik, amit leegyszerűsítve talán nevezhetünk „szociális” problémának is, de mindenképpen az itt megélt létező kapitalizmusból táplálkozik. A jelenlegi kormánypárt minden antidemokratikus lépése és a rendkívül durva megszorító intézkedések ellenére ezért is érezheti magát még ma is a legnépszerűbb politikai erőnek.

Ez a tapasztalat lehet az oka annak is, hogy noha a potenciális szavazók körében a kormányváltás hívei vannak többen, nem kell nekik olyan ellenzék, amely érzéketlen a magyar társadalom munkából szerzett jövedelemből élő részének legsúlyosabb problémájára: átlagos uniós költségeket kell kifizetni átlag alatti jövedelmekből. Vagy hogy a közszolgáltatók – például az energiaszektorban a tömeges mérőóraviszályok ügyében – úgy viselkednek a hazai fogyasztókkal, ahogyan a tulajdonosok hazájában sohasem mernének, és nem is engedné nekik a fogyasztóvédelem.

Erről persze nem csak a vállalat tehet, hiszen az állam az, amely ezt megengedi. Miért kellene a baloldalnak azt követelnie, hogy ez maradjon így az idők végezetéig? Lehet gúnyolódni, hogy a békemenetet kiröhögik Brüsszelben – biztosan úgy lesz, de mire megy vele az ellenzék? Talán inkább azon kellene elgondolkodni, miért ment és megy még mindig ezekkel menetelni annyi ember. Szerintem egyszerűen azért, mert úgy érzik: a jó oldalon állnak.

Pedig a földmutyi, a trafikmutyi, a közpénzeknek a klientúra feltőkésítésére való gátlástalan felhasználása közepette egyre kevésbé lehet egyszerű a jelenlegi kormányoldalt fölvállalni. Minden, amit a társadalmi vagyon és a lehetőségek újraosztásával tesznek, morálisan ellehetetleníti a kormány által hangoztatott „szabadságharcot” – és kelti egyre több emberben azt az érzést, hogy ezek csak ne betonozzák be magukat, nemhogy húsz évre, de a következő négyre se. Ne ők nyerjenek minden pályázaton, ne épüljenek be minden munkahelyre, ne ők mondják meg, ki legyen az osztályvezető, melyik tankönyvből lehet tanítani, mi jó, és mi rossz. Ne telepedjenek rá az életünkre.

De alternatíva kellene, és így nincs igazi alternatíva. Mert az nem alternatíva, hogy úgy van jól, ahogy 2010-ig volt, hiszen az áram tényleg drága, és a bér tényleg kevés. Egy valóban baloldali alternatívát talán nagyon sokan elfogadnának, de akármit gondol is immár a választók többsége Orbánról, Lázárról meg a többiekről, ahhoz még elég sok trafikmutyi kellene, hogy a valaha volt ballib koalíciót tömegesen kívánják vissza.