Bántják a Családot

Az önrendelkezés és a szuverenitás elvét a demokrácia és az emberi jogok nevében korlátozni kell – hivatkozott ekképpen Orbán Viktor konzervatív miniszterelnök Konrád Györgyre 1999-ben, a Liberális Internacionálé kongresszusán. Fordulat a javából: Orbán ma már egy másik pártcsaládban, az Európai Parlamentet domináló jobbközép Európai Néppártban politizál, a szuverenitás korlátozását pedig leginkább akkor tekinti gyarmatosításnak, ha a demokrácia és az emberi jogok nevében történik. 

Akár annak az EU-nak a részéről is, amelynek szabályait Magyarország kormányfőjeként még ő fogadta el 1998 és 2002 között.

Nevezhetnénk viccesnek is, hogy valaki a Microsofttal, a General Electrickel és a Coca-Colával (utóbbiról külön kolonizációs fogalmat is elnevezett a tudomány) stratégiai partnerségben küzd az EU „gyarmatosító” törekvései ellen, de attól tartunk, hogy ennek a tréfának a poénját a magyar jobboldalon nem értenék, a többiek meg nem találnák humorosnak. Elmélkedhetnénk továbbá azon, hogy gyarmatosíthatja-e a saját tagállamát egy országcsoport, amelybe csak önként jelentkezőket fogadnak be hosszú felvételi procedúra után, úgy, hogy a végső döntést általában a tagjelölt ország választói hozzák meg népszavazással, nálunk például a támogatók 80 százalék fölötti szavazatarányával – de ennek sem sok értelme lenne, a racionalitásnak itt nincs tere.

Foglalkozzunk inkább Rui Tavaressel, aki az EP-nek a magyar alkotmányosságot vizsgáló jelentéstervezetét szerkesztette. Tavares úr függetlenként a The Greens–European Free Alliance frakciójában ül az Európai Parlamentben – abban a társaságban, amely az összes európai pártszövetség közül a legkevésbé vádolható a gyarmatosítók támogatásával (a részvételi demokráciát akaró, antiglobalista Zöldekről beszélünk, hahó!). Tavares jelentésében az szerepel, hogy Magyarországnak az alapjogokat drasztikusan szűkítő egypárti alkotmánya van, amelynek megfogalmazásába a lakosság – Európában az utóbbi évtizedekben példátlan módon – nem szólhatott bele. A jelentés szerint a nemzeti konzultáció nem minősül beleszólásnak, mivel közjogilag értelmezhetetlen, az eredménye ismeretlen, és a kérdésfeltevőket nem kötelezte semmire (példaként említsük meg a „Vannak akik azt javasolják, hogy az új magyar alkotmány vállaljon kötelezettséget a jövő nemzedékek iránt. Mások szerint nem szükséges az ilyen kötelezettségvállalás. Ön mit gondol?” kérdésblokkot, amelyre a kormányadatok szerint a döntő többség igennel felelt, ennek ellenére az új magyar alkotmányos berendezkedés megszüntette a zöldombudsman pozícióját, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosát lefokozta, és megfosztotta korábbi jogköreitől). A dokumentumban az áll, hogy ha mindez – az Alkotmánybíróság kiherélésével és a közmédia megszállásával együtt – így marad, az ellentétes az EU alapjogi chartájával, és az unió a minden európai embernek járó egyetemes jogok helyreállításáig szankciókat léptet életbe; ez lenne a gyarmatosítás/gyámság alá helyezés/megszállás.

Az aktuális Orbán Viktor szerint azért bántanak minket, mert védjük a családot. Hogy ez a diagnózis mit is jelent, annak eldöntését az olvasóra bízzuk. A gyarmatosítás ellen harcolóknak pedig a kormánypárt 2010-es választási ígéretével üzennék: „Magyarország polgárai európai polgárok, akik okkal és joggal vágynak európai szabadságra és jólétre – ezt kínálja számukra a Fidesz programja.”

Rui Tavares
Rui Tavares
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.