Balhoroggal felérő adatsort közölt a minap a Privátbankár.hu. Adatokat arról, hogyan zsugorodott a nemzeti jövedelem nagyjából tíz százalékával a magyar állam költségvetése. 2012-es árakon számítva ugyanis 3200 milliárd forinttal kevesebbet költött, mint hat évvel korábban. Az egészségügy (500 milliárd) és az oktatás (620 milliárd) harmadával kevesebb pénzből gazdálkodhatott 2012-ben, mint 2006-ban. A társadalombiztosítási és szociális juttatások reálértéke 15 százalékkal, 860 milliárddal csökkent. Ennek igen jelentős részét a 13. havi nyugdíj eltörlése tette ki, de csaknem 220 milliárd forinttal esett vissza a családi támogatások (családi pótlék, táppénz, anyasági és rokkantsági támogatások) reálértéke is. Jelentősen olvadt a honvédelem, a közrendvédelem finanszírozása, míg a mezőgazdaságra reálértéken 200 milliárddal, a közlekedésre 360 milliárd forinttal kevesebbet költött a kormány.

Látszik, hogy a Gyurcsány-kabinet először önmagát élesen kiigazító, majd a Bajnai-kormány 2008-as világválság nyomán kényszerűen sokkoló megszorításai az Orbán-kabinet regnálása alatt folytatódtak. Igaz, azzal a retorikával, hogy a válság árát nem „az emberekkel” fizetteti meg (ki mással lehetne?). E retorika leple alatt a kabinet egyszerűen mindenféle álneveken a társadalom nagy részére szétterítette a megszorításokat, miközben az általa preferált, politikailag lojális felső középosztálynál (már csak az egykulcsos személyi jövedelemadóval is) több pénz maradt.

Ám, nem a megszorítások elnevezése a kérdés, hanem az, megérte-e ekkora áldozatot hozni. Nem érte meg, mert semmi jele annak, hogy a kényszerű zsugorodás után beindulna a növekedés. Az amúgy korábban is torz magyar jóléti állam közszolgáltatásainak – általában az életnek – a minősége pusztult, miközben az autoriter berendezkedés lomha kolosszusként növekszik. Maradék erejét politikai megfontolások alapján koncentrálja, miközben nyoma sincs a nagy ellátórendszerek húsz éve várt átfogó szerkezeti átalakításának, az ezerszer elátkozott, így félt reformoknak.

A központi kiadások GDP-arányos mértéke a 2006-os 52,2 százalékról 2010-re 48,8 százalékra, 2012-re pedig 46,8 százalékra zsugorodott, amivel közelebb kerültünk a régiós átlaghoz. Annak, hogy az állam újraelosztó szerepe csökkent, akár még örülni is lehetne, de ez csak a látszat. A térség átlaga mögött ugyanis enyhébb recesszió, gyengébb vagy erősebb növekedés áll, fenntartva egyfajta egyensúlyt a közszféra lehetőségei és a magánszféra teljesítménye között. A magyar gazdaság viszont nem bővül, sőt, a kiadások brutális lefaragása így még érzékenyebb károkat okoz. Megmutatva a legnagyobb gondot, azt, hogy a szabadpiaci gazdaságpolitikai okok miatt is bénultan hever. Kérdés, mikor, s hogyan tud talpra állni, amikor az állam nemhogy segítené, de saját hatalma kiterjesztésével még fojtogatja is.