A heveny zsidózás elterelte róla a figyelmet, de véletlenül sem szeretnénk, ha méltatlanul feledésbe merülne az a lélekbe markoló vallomás, amelyet Vona Gábor tett a Jobbik úgynevezett „antibolsevista-anticionista” gyűlésén. Megkíséreljük visszalopni a tovatűnt pillanatot. Felidézzük a pártvezető széles perspektívát nyújtó szavait, amellyel egyszersmind új erkölcsi magaslatokat emelt.

Tessék: „…én nem vagyok politikus. Én magyar ember vagyok, engem nem érdekel a választás és nem érdekel a hatalom, elmondtam, csak Magyarország és a magyar nemzet jövője érdekel. Egy feladatom van: az, hogy visszaadjuk a hazánkat saját magunknak, hogy visszaadjam a hazáját a népemnek, a magyarnak, nekem ez a feladatom, és nem más. Az én feladatom, hogy ne legyen földönfutó a magyar a saját hazájában, hogy ne kelljen rettegnie a magyarnak a saját földjén, és hogy ne kelljen szemlesütve járnia a magyarnak Magyarországon. Hanem jólétben éljen, biztonságban, és újra nemes lelkű, tiszta magyarok lakják ezt a földet. Ez az én feladatom. És ha ehhez a feladathoz hatalom kell, ha ehhez a feladathoz választást kell nyerni, akkor hatalmat fogunk szerezni és meg fogjuk nyerni a választást is.”

Nem állítjuk, hogy Vona Gábor ebben a tekintetben egészen különleges figurája a magyar közéletnek, és nincsenek fideszes vagy éppen szocialista politikusok, akik – hozzá hasonlóan – a haza szolgálatában készek akár a hatalom megszerzését is vállalni. Mert vannak ilyenek. (Ha nagyon megpiszkáljuk, még miniszterelnököt is találunk közöttük.)

Az a mértéktelen önfeláldozás azonban, amelyről a jobbikos pártelnök szónoklata tanúskodik, tényleg páratlan a maga nemében. Figyeljük csak meg, hogy a beszédrészletben milyen stílusosan keveredik, majd forr szerves egésszé a „mi” és az „én” tudata, milyen tökéletesen egészíti ki egymást a szerénység és a végtelen hazaszeretettől fűtött magabiztosság. Ennyire kendőzetlenül még senki nem tárta a nyilvánosság elé (talán egyedül Torgyán József), hogy mekkora áldozatokat hajlandó hozni a földönfutó, szemlesütve járó magyarok felemelése érdekében.

A hétvégi gyűlésen az árpádsávos és jobbikos zászlókat lengető anticionista közönség – a pártvezér által elképzelt „nemes lelkű, tiszta magyarok” prototípusa –, pontosan úgy viselkedett, ahogyan a történelmi ihletettségű szituációkban elvárható. Nem pislogtak zavartan a szomszédjukra, nem ingatták a fejüket, de még csak nem is röhögték el magukat. Vona Gábor dörgő tapsot kapott.

A jobbikos pártvezető esetleg nem is tudja, hogy Zsoldos Péternek van egy regénye, aminek ez a címe: A feladat. Nagy sikert aratott, a hetvenes években tévésorozat is készült belőle. Arról szól, hogy egy űrhajó katasztrófát szenved valamelyik távoli bolygón… De nem folytatjuk, az összehasonlítás erősen sántít. Hisz a könyv egy elképzelt világban játszódik, a tudományos-fantasztikus irodalom terméke. Amivel viszont a magyarországi szélsőjobboldal próbálkozik, most történik. A szemünk előtt, a mi bőrünkre. Katasztrófa a valóságban.