Kezdhetnénk a vak komondorral is, de természetesen nem tesszük. Egyrészt, mert Balogh József immáron függetlenként védi-óvja a parlamentben a konzervatív értékeket, másrészt, mert Zsigó Róbert anyák napi köszöntőjében olyasmiről még véletlenül sem esett szó, amit a kormányzó kétharmad esetleg nem biztosít megfelelően a magyar asszonyoknak. Mint például a családon belüli erőszak elleni hathatós védelmet – hiszen az erre vonatkozó jogszabály megalkotását hosszabb ideje és látványosan szabotálja. A Fidesz újdonsült szóvivője ehelyett csupa olyasmit sorolt, amit pártja az utóbbi három évben úgymond a nők üdvére tett.

A lista önmagáért beszél, bár néhány kérdést így is fölvet. Például, hogy Zsigó képviselő nem érzi-e valamelyest elnagyoltnak azt a megjegyzését, hogy pártja „már a gyermek születésétől az iskoláztatásán, majd felnőtté válásán keresztül minden figyelmet megad” az édesanyáknak? Nem gondolja-e, hogy némely érintettnek erről majd a minapi beiskolázási cirkusz, a harmincvalahány fős osztály, esetleg a zsúfolt óvoda, az utcán-folyosón abszolvált napi testnevelésóra, az átírt tananyag, netán a megfizethető felsőoktatásból kizárt, épp emigrálni készülő gyerekek jutnak az eszébe? Ahogy az is kérdéses, érdemes-e az ismét hároméves gyessel és a munkavédelmi akciótervvel büszkélkedni egy olyan országban, ahol az állam képtelen arra ösztönözni a munkáltatókat, hogy parkolópályára kényszerítés helyett részmunkaidőben foglalkoztassák az anyákat, és ahol a gyesből tízezrek számára egyetlen út vezet vissza a munkaerőpiacra: a közmunkáé.

Zsigó képviselő azonban láthatóan a Selmeczi Gabriella-féle szóvivői sillabuszból tanult, így az önnön teljesítményüktől mámoros hangon gyorsan azt is kijelentette: az egyesült baloldal természetesen arra szövetkezik, hogy az első adandó alkalommal tönkretegye a Fidesz eredményeit. Merthogy – így a honatya – „a család fogalma nincs benne a baloldal értékrendszerében”. Amire tulajdonképpen kár bármit is mondani, mert az ember immár látja és tudja: valóban kialakult az a fideszes politikusi generáció, amelyik elhiszi, hogy a magánélet is kételkedés nélkül felosztható „jó”-ra és „rossz”-ra; ami jó, az az ő politikai táboruké, ami rossz, az az ellenségnek tekintett ellenzék osztályrésze. Bizonyos mindennapi értékek hatalmi szóval kisajátíthatók, akinél a politikai hatalom, annál van a jog is, hogy rendet vágjon a más életében, ítélkezzen kétely nélkül, a közhelyes butaság fensőbbségével.

Ha valami, talán ez a kérlelhetetlenség elgondolkodtatja mindazokat, akik – a fiatal generációkban immár többségben – úgy döntöttek, hivatalos házasságkötés nélkül vállalnak párjukkal közös sorsot, közös otthont, közös gyermeket, és mindezt úgy élik meg, hogy a „családom”. Lehet, hogy baloldaliak, lehet, hogy nem – de hogy a családfogalmuk nem egyezik azzal, amit Zsigó képviselő pártja alkotmányos rangra emelt, az krucifix. És ehhez képest az anyák napra rendelt pártbeszéd mégiscsak kegyetlen cinizmus.