Azután rájöttem, amit kínálnak, az étvágy azonnali elverését szolgálja. S az egyszerre fiziológiai és a látványhoz kötött. Itt és most jóllakhatsz, ha nem is túl hosszú időre. Egyre inkább úgy tűnik, a következő hónapokat nem úszhatjuk meg politikai látványpékségek nélkül. Tulajdonképpen az elmúlt hetek politikai eseményei (időközi választások, népszerűségi görbék változásai) ismét bizonyították, hogy a verseny meghatározó célközönsége az alsó középosztály. E mezőben persze voltak hagyományos hívőcsoportok mindkét oldalon, s tulajdonképpen a baloldal megroppant támogatása (a másik oldalra átáramló, sértődötten otthon maradó szavazók) elsősorban ebben a miliőben volt meghatározó.

Az ő sikeres megszólításuk, mozgósításuk 2010-ben volt a Fidesz-győzelem talán legfontosabb forrása. S amikor 2012–13-ban a mostani kormányoldal szavazói közül olyan sokan elbizonytalanodtak, elsősorban ők léptek. Nem álltak át, esetleg vissza, de nem értették, mi történik. S a fizikai talpon maradáson kívül mással nem tudtak vagy akartak foglalkozni. E csoportok általában inkább csak a választások idején megszólíthatóak, a félidőig lemorzsolódnak a kormány mögül, és azután az új választások előtt elindul visszaépítésük. A kormányoldal felszabadítható anyagi forrásait ide összpontosítják. Az alsó középosztály is keres magának persze kulturális mintákat.

De a mindenkori kormánytól elsősorban a maga életben tartását várja. Olyan mentőöveket szeretne, amelyek nem engednek, amelyekből nem, vagy csak egy kicsit szivárog a levegő. Az utolsó kormányok mentőövei persze engedtek. A Fideszé is, nagyon. Az utolsó két évben túl sok olyasmit vettek el az alsó középosztálytól, amihez sokáig hozzájutottak, ami életvitelükbe beépült. Ez a világ nálunk paternalista, az államtól döntő szolgáltatásokra számít, és autoriter is. Abban az értelemben feltétlenül, hogy a politika számára erős személyiségekhez való igazodást jelent. Ilyenek persze mindig hiánycikknek számítanak. De a politikai öltöztetők, csomagolók valamilyen mértékben azért segíthetnek.

Ez a miliő elkeseredetten reagál a saját táborán belüli politikai versenyre. Az adott oldalon belüli kulturális, programokban megjelenő vagy személyiségjegyekből következő különbségeket nem észleli. Vagy ha igen, nem vesződik azzal, hogy azokat lefordítsák maguknak. Bármilyen politikai vitát csatazajnak hisznek. S attól itt mindenki irtózik. A baloldali értelmiség közben meg azon vitatkozik, mikor kinek kellene azonnal engednie, „lefeküdnie” két fő játékosa közül. A profik mindkét csapatban azt gondolják, ősszel kell majd megegyezni. Bajnai elemzői látják, hogy október óta nem áramlott köréjük elég népfrontos támogató, s eredeti sémájuk mintha nem működne.

A centrum iránti igény egyelőre nem átütő. De hát nincs pártjuk, most majd megcsinálják, azonban kell néhány hónap ahhoz, hogy annak legyenek komoly tömegei. A szocialisták tudják, hogy ha Bajnainak lennének tömegei, azok elsősorban tőlük áramlanának át. Liberális értelmiségiek vannak, tömegek, már látjuk, most sincsenek. És a jobboldali értelmiségi törzsválasztó nem átállítható, az alsó középosztálynak meg a volt miniszterelnök túl intellektuális, és persze túl sokat fényképezték korábban Gyurcsánnyal. Tehát úgy tűnik, hogy a szocialisták legfontosabb dolga a párt eddigi pozícióinak stabilizálása. Hogy tőlük minél kevesebben lépjenek át majd az új formációhoz. S ehhez is idő kell.

A törzsválasztók jó része azonban ma az ellenzéki oldalon értelmiségi. S most súlyos, átfogó, s részben világnézetileg is meghatározott reményhiánytól szenved. Őt nem a kampány érdekelné, hanem a remény. Azonnal. Az ellenzéki elitek ehhez egyezzenek meg most. Mindegy, hogy miben. Népfrontot egy órán belül. A dilemma valós. De hát a döntéskényszer nemcsak a progresszista értelmiségi vitákból, hanem sokkal inkább a Fideszt támogató tábor rekonstrukciós programjából következik. Miközben ezen az oldalon tovább folyik a „most vagy ősszel” vita, ott elindult az osztogatás. Megjelent a „rezsicsökkentés”, az első kormányajándék, amelyet hasonlók sora fog követni. S a közönség hálásan reagál.

Az alsó középosztálybeli tömegek visszaépítése itt és most azon az oldalon elkezdődött, szabad szemmel is látható módokon. Az ellenzéknek ilyenkor kevés eszköze van. Nincs mit osztogatnia. Ötletei lehetnek, jók is. De hát azok azért nem elégségesek. Elmagyarázni, hogy milyen kártékonyak e friss lépések a hazai energiagazdaságra, persze lehet, de az alsó középosztálybeli világban, ahol az igazi játszma folyik, mindez csak újabb eleme lenne a politikai öngyilkosságnak. Ott azért a villamos társaságokat (vagy a jövőben esetleg a vízműveket, busztársaságokat, benzinforgalmazókat) sajnálni nem fogják. Ez persze nem jelenti, hogy passzívan várni kellene. S biztos, hogy az ellenzéknek „szociális profilja” megerősítéséhez szinte minden eszközt fel kell használnia. Populistákat is.

Ezek között most kiemelkedő fontosságú lenne valamilyen megegyezéses üzenet az ellenzéki politikai elitekből. Nem hiszem, hogy most kidolgozott közös programok kellenének. Hogy szakpolitikákat kellene publikálni azonnal arról, mit kíván majd tenni az ellenzék, ha hatalomra kerül. Nem mondható, hogy azért nincs még megállapodás, mert nincsenek készen a koncepciók. De ha a „végleges” döntésekre nem érett is meg a helyzet, mégis sürgősen szimbolikus lépéseket lehetne tenni. Olyanokat, amelyek nem egyszerűen azt jelzik, hogy „egyeztetünk”. Ez már régóta semmit sem jelent.

Ajánlatra van szükség például arról, hogy milyen technikai segítséget kaphatnak az ellenzéki pártirodákban azok, akiknek vitáik vannak a víz- vagy villamos társaságokkal, akik nem értik az új biztosítói és bankajánlatokat. Az alsó középosztálynak segítségül az ellenzék csak élő munkát ajánlhat fel. A „nép ügyvédje” funkció, nem is elsősorban a bíróságon, hanem mindenféle konfliktuskezelésben mindig is hagyományos baloldali szerep volt. Ettől még folyhatnak a „holdudvari” vagy szakértői viták. A puristák mondhatják, hogy itt a jó, több napig is friss házi kenyeret könnyen száradó zsömlékkel kívánnánk helyettesíteni.

De hát változnak a vásárlási szokások. Másként eszünk. Nem kevésszer, szörnyen hosszan előkészítve, ritkán – mint korábban. A látványpékség nem fast food termelő. De tudja, hogy folyamatosan friss, igen, valameddig frissnek tűnő ennivalót kell szállítania. A politikai látványpékségektől nem fintorogni kell. Különösen nem, ha a másik oldal a maga gyors pékségeit és hamburgerosztó pontjait teljes erővel működteti. A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenn tartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.