Jó, Kósa Lajos nem pontosan ezt mondta, de fogalmazhatott volna éppen így is, ha nem csütörtökön, hanem pénteken, a nagyfőnök másnap reggeli rádióinterjúja után tartott volna sajtótájékoztatót a trafikbotrányról, továbbá ragaszkodna az elveihez. A Fideszre egyre keményebben ráégő botrányban Kósa ugyanis csütörtök délután arról próbálta meggyőzni az újságírókat, hogy ha a trafik- (és az összes többi, hasonlóan lemutyizottnak tűnő) pályázat anyagait nyilvánosságra hoznák, úgy az általuk egyébként oly nagyon féltett és óvott jogállamiság sérülne.

Kár, hogy a sajtótájékoztató időpontjában Orbán már Portugália felé repül, ám diktafonon itt hagyja népének az aktuális kinyilatkoztatásait, amiben feketén-fehéren megüzente, hogy a koncessziós szerződések aláírása után nyilvánossá kell tenni a pályázatokat, punktum. Hiába, gyorsul a pávatánc, a lassan elnehezedő főnök egyre gyakrabban tipor a beosztottak lábára. A nép embereként pózoló Orbán Viktor az imázsa megőrzése érdekében szemrebbenés nélkül hülyét csinál az alárendeltjeiből.

Decemberben például Orbán az egyre erősödő hallgatói tiltakozásokat látva Balog Zoltánt alázta porig azzal, hogy Brüsszelből alászállva egyetlen mondattal eltörölte a keretszámokat, és a Balog által hónapokon át mantrázott felsőoktatási koncepciót „zavarosnak és áttekinthetetlennek” nevezte. Most Kósa Lajos kapta meg az ügyeletes buta fiú szerepét. Mert amit látunk, egy nem túl eredeti színdarab, ahol a folytatás megjósolható: az ötezer koncesszióból pár tucatot mégis visszaadnak.

A Portugáliából hazatérő Orbán nemzeti konzultál néhány új baráti trafikossal – a legesélyesebbnek a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete látszik, amely a napokban külön közleményben bizonygatta, hogy azért régi szereplők is kaptak trafikot, például Lengyel Antal elnök úr felesége és testvére, akik mindjárt tíz koncessziót vittek el. Továbbá kineveznek trafikmentő biztost, már ha találnak olyan fideszest, akinek a családjában tíznél kevesebb koncessziót nyertek. Esetleg bedobnak rezsicsökkentést, Portik-ügyet, bármi mást. Van azonban a miniszterelnöki beszédnek egy újszerű eleme is.

Orbán arra kérte a nyilvánosságot, hogy a pályázatokba való betekintéssel legalább várjanak addig, amíg ők megkötik a koncessziós szerződéseket, és majd utána. De tényleg. Becsszóra. Lehetne akár mulatni is azon, hogy olyasvalaki próbálja most eljátszani ismét a nép közé alászállt jó királyt, aki nemrég íratta át egy Cser-Palkovics nevű beosztottjával az információszabadságról szóló törvényt. Csak a szabadságot vették el belőle. De legalább annyira elgondolkoztató, hogy az öt danos politikai szájkaratéstól ezúttal csak ennyi tellett. Egyetlen magyarázat létezik: Orbán aggódik.