Erőt (tömeget) a szakszervezetek, perspektívát (vagy legalább valamilyen horizontot) az ellenzék, sajátos, csak rájuk jellemző humort pedig a Fidesz reprezentánsai tudtak felmutatni az idei munkaünnepen. 

Ez a május elseje valószínűleg arról lesz emlékezetes, hogy minden fellépő kicsit mást csinált, mint amit megszoktak tőle: a munkás-érdekképviseletek összefogtak – 23 év után először –, a nemjobboldal pártjai szavakban legalább már egymást keresték, és nem a fogást egymáson, a kormányoldal pedig (a trafik- és a Balogh-ügy árnyékában) úgy döntött, hogy ezúttal nem merészkedik hús-vér munkavállalók közé, és nem aratja le körükben eddigi működésének szerény babérjait.

A jeles napon a Fidesz.hu-nak is csak két paradicsomi hangulatú közleményre futotta: az egyikben Selmeczi Gabriella örült az egymillió új állás helyett létrehozott százhatvanezer közmunkahelynek, a másikban Kontur Pál (az egyetlen ember a vezérkar háza táján, aki látott már közelről munkást, és akit ilyen alkalmakkor mindig előhúznak a raktárból) abszolvált egy alákérdezős interjút a portál névtelen krónikásával. A beszélgetésből megtudhattuk, hogy „2004-ben a Fidesz volt az első, és azóta is egyetlen politikai erő, aki megszólította a munkásokat”. Hogy pontosan mi történt 2004-ben, az a szövegből nem derül ki – saját feljegyzéseink szerint a jobboldalt először és utoljára 2008-ban, az úgynevezett szociális népszavazás idején érdekelték a kétkezi munkából élők, azután a kormány ciklusának elmúlt három évében alaposan megfizettette velük az akkori hiszékenységüket.

Itt hívnánk fel a figyelmet arra, hogy a baloldali egység a Fidesz kommunikációban már megvalósult: Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila neve minden kormánypárti közleményben együtt szerepel, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy ők egyelőre legalább annyit foglalkoznak egymás meg- és kikerülésével, mint Orbán Viktor leváltásával.

Ha feltételezzük, hogy a 2013-as május elseje már a választási kampányról szólt – mi másról szólt volna? –, találhattunk benne bizakodásra okot adó elemet is: kivétel nélkül mindenki, aki a munkásmajálison élőben megszólalt, a kormányt kritizálta. Így tett még Gaskó István is, aki a Liga nevében új munka törvénykönyvét követelt – mintha a láthatatlan méretű Munkástanácsokkal együtt nem ő lett volna az, aki klasszikus munkásárulóként asszisztált Orbánnak az amúgy még jócskán az előző kormány idején fogalmazni kezdett szöveg egyoldalú elfogadásához (és mintha nem tartaná azóta is a markát a júdáspénzért). Bárhogy farigcsálta ugyanis a Fidesz a szabályokat, választást nyerni a munkavállalók nélkül továbbra sem lehet – és ahogy tegnap látszott, a „dolgozó tömegek” nagyjából értik, hol lenne a helyük abban a munkaalapú jövőben, amelyet a mostani hatalom megálmodott nekik.