Régi pártok, új arcok

Érdemes megjegyezni Cécile Kyenge nevét: hallhatunk még róla. Ő az első színes bőrű miniszter a római kormányban. A Kongóban született, 19 évesen Itáliába került politikusnő a társadalmi integrációért felelős tárcát kapta. De más újdonságokra is felfigyelhetünk az új kabinetben. Több a nő és fiatalabbak is a kormánytagok. Enrico Letta kormányfő és helyettese, Angelino Alfano összesen szinte annyi idős, mint az olasz politika utolsóként helyén maradt nagy öregje, a nemrég újraválasztott Giorgio Napolitano.

Mintha csak az lett volna a cél, amit a 87 éves államfő újraválasztásakor még elmulasztott a római politikai elit: új színt, új arcokat bedobni a mély vízbe, s ezzel feltartóztatni valahogy a rendkívül gyorsan, rendkívül nagyot előre lendült tiltakozó mozgalmat, az Öt Csillagot. Ha ez a kormány tartósnak bizonyul, amire talán a nagykoalíció az egyelőre nagyon feltételes garancia, úgy az a gerontokratikus (idősek által uralt) olasz nagypolitika végét jelentheti.

A 47 éves Letta akkor, a 90-es évek elején kezdte politikai karrierjét, amikor összeomlott az olasz pártrendszer. Három elődje, Mario Monti, Silvio Berlusconi és Romano Prodi 70, 76, illetve 73 éves. De vehetjük a 74 éves Giuliano Amatót is, akinek nevét éppúgy bedobták előzőleg mint lehetséges miniszterelnökét. Kész szerencse: Giulio Andreotti 94 évesen beéri az élethossziglani szenátori székkel is...

Egy rövid és régi epizódot leszámítva soha nem történt meg az olasz politikában, ami most: a balközép és a jobbközép összeállt, hogy közös erőfeszítéssel próbálja megoldani az ország gondjait. Ezek nem kevesek és nem is kicsik: választási reformra, fenntartható államháztartásra, szerkezeti reformokra van szükség. A Confindustria munkáltatói konglomerátum vezetése kiszámolta, hogy a politikai válság első 45 napja a GDP egy százalékába került.

Az igen rossz választási rendszerrel, amely a mostani, különösen kiélezett helyzetben (a balközép, a jobbközép és az Öt Csillag szinte azonos eredménnyel végzett februárban) épp csak a kormányozhatóságot nem biztosította, az elit a saját dolgát nehezítette meg. A politikai bénultság pedig súlyos kötvényfelárakban jelentkezett, miközben a GDP 127 százalékát kitevő, az EU egyik legmagasabb államadósságát kell finanszírozni.

Amikor régi pártokról beszélünk, csak a mentalitásra gondolunk. Valójában a balközép Demokrata Párt 2007-ben, a Berlusconi-féle Szabadság Népe pedig 2009-ben alakult, s utóbbi így csak hónapokkal régebbi az Öt Csillagnál. Mégis a felbomlásokkal és új fúziókkal együtt a balközép és a jobbközép fogalmak régóta könnyen azonosíthatók és értelmezhetők az olasz közbeszédben. Most az, hogy Letta a saját FIAT-ján ment az államfőhöz, mások pedig gyalog indultak eskütételre, kétségkívül új stílust jelenít meg. De hogy tartalmi megújulásról is szó van-e, az csak idővel derülhet ki.

Enrico Letta köszöni az újságot
Enrico Letta köszöni az újságot
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.