Nem bír az állam a kajászói gazdaközösséggel, melynek tagjai nem hajlandók belenyugodni abba, hogy a falu határában meghirdetett négyszáz hektár termőföldből nem jutott nekik egy marékkal sem. 

Pár gazdáról van szó, akik már a bérletpályázatok őszi kihirdetése után földfedezték, hogy az egyik nyertes jó kétezer aranykoronával többet kapott a lehetséges hatezernél. S ezt az állami földpályázatokat elbíráló szervezet először nem is vette észre.

Amikor észrevette – mintegy öt hónap kellett ahhoz, hogy kiderüljön: maga a győztes gazda jelezte –, addigra a helyiek közbirtokosságot alakítva engedetlenségi szántást végeztek abban a táblában, amely szerintük törvénytelenül jutott mások kezére. Jó egy hete pedig be is vetették a „visszaszerzett” földet napraforgóval. De ezt jószerével már mérgükben tették, mert előzőleg benn jártak Székesfehérváron az ottani NFA-kirendeltségen, ahol egy hivatalnok azt találta nekik mondani, hogy nincs közük az állami földekhez. Erre természetesen elszakadt a cérna. Nincs közünk a falunk határában lévő földekhez? – tették föl a kérdést, s nyomban meg is adták rá a választ: de hiszen az állam mi vagyunk! De aztán megkapták, hogy jog szerint nem mások, mint egyszerű földbitorlók.

Hatvannégy hektárról van szó különben, amelyből elég lett volna egy vékony csíkot odaadni a helybéli pályázóknak. Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester kapcsolt részeit – nagy nyertesek voltak Kajászó határában – ez nem érintette volna. Ha ennek az egyezkedésre nem hajlandó államnak lett volna annyi esze, most nem kellene kommandósokkal őriztetni az elboronált és bevetett földet. Ha őrző-védőkkel kell védeni az elvetett napraforgómagot, mekkora hadsereget kell majd nyáron felvonultatni a búzatáblák mellé?

Az állami föld kezdi maga alá temetni a Fideszt. Rosszul van a pályázatosdi kitalálva, túl sok a földre szóló megrendelés a párt vazallusai részéről, a mohó Döbrögik nem tanúsítottak egy fél pillanatig sem önmérsékletet. A föld (is) a lenyúlás célja lett, s az új narancsbirtokosok nem számítottak arra, hogy a paraszt, ha átverték, nem fogja föladni. Kajászón is ennek a nyakas-makacs küzdelemnek a stációi zajlanak. Az benne a drámai, hogy az állam önmagát is kicselezte. Nem lehet városi kommandósokkal őriztetni – a helybéliekkel szemben – a földet.

Az NFA – fölismerve a kajászói bakit – több gazdát megkeresett, rájuk bízná a földet. De a máshonnan érkező gazdálkodók nemet mondtak. Volt, aki megpróbált egyezkedni: kifizetné az „illegális” vetés árát, ha békén hagynák. Elhajtották.

A legdrámaibb az, hogy a kajászói föld természetesen a kajászóiak kezében lenne a legjobb helyen. Ha a magasságos állam meghajolna, s beismerné, hogy hibázott, a pályázati szisztéma használhatatlanságát ismerné be. Törvényes és jogszerű, ami történt, ezt szokta mondani az állam.

Kajászó esete is azt igazolja, hogy az igazság van legfölül.