Ha ez így megy tovább, egy szép napon az önkormányzatok tán a Ferenc körúttal és az Attila úttal is a Magyar Tudományos Akadémiához fognak fordulni, derítsék már ki az avatott bölcsészek, ilyen nevű utcák léte nem ütközik-e a 2011. évi CLXXXIX. törvénybe. És ha így lesz, én bizony nem sok esélyt adok a sashalmi Gordonka utcának sem – elvégre jobb félni, mint megijedni.

Ha eddig nem tudták volna: az év eleje óta önkormányzatok kérésére az Akadémia társadalomtudósai száznál is több utcanévről döntötték el, létezésük ütközik-e azzal a törvénnyel, amely megtiltja olyan személyek, illetőleg fogalmak emlékének megörökítését, melyek kapcsolatosak a XX. századi önkényuralmi politikai rendszer megalapozásával, kiépítésével és fenntartásával. A bölcsész szakértők elé került az Alkotmány, a Béke, a Felszabadulás és a Köztársaság, a Kisdobos és Zója, Gagarin, Micsurin és Majakovszkij, Marx Károly és Lukács György. Nem zavarom önöket a tippelgetésben, latolgassák csak, kiről lehet utcát elnevezni, és kiről nem.

Annyit azért elárulok: a sachsenhauseni koncentrációs táborban kivégzett, korábban kommünár Alpári Gyulának nem lehet utcája Magyarországon. A Sopronkőhidán agyonlőtt, azelőtt fajvédő Bajcsy-Zsilinszky Endrének igen.

Arra azonban mégiscsak jó ez a bornírt törvény, hogy a maga teljességében mutatkozzék meg általa a Fidesz sajátos technikája. Végy egy ügyet, legyen bármilyen hajánál előrángatott probléma is, avasd Üggyé, majd csinálj belőle társadalmi kérdést, végül tedd világossá, ki a nemzeti együttműködés híve, és ki az ellenség. Az utcanevek dolga ideális a társadalom ilyetén mozgásban tartására.

A közösség ezt az egészet már elintézte ugyanis a rendszerváltáskor, mire jön a hatalom húsz évvel később, rápirít arra, aki lustán megbékélt mondjuk a Bundzsák István utcai lakcímével, rámutat, kik ellen kell harcolni (a XX. századi önkényuralom szekértolói ellen, de momentán csak kommunistákat találunk, bocsi), és amíg ezt lebonyolítják az önkormányzatok, addig sem ütik bele az orrukat a komolyabb dolgokba.

Mindmellékesen pedig a törvényhozó ezzel a tébollyal porig alázza az Akadémia tudósait is. Ha elfelejtették volna, ebből a gesztusból megérthetik, hogy másfél százados hagyomány ide vagy oda, ha a kétharmad úgy akarja, ott van a helyük a Fekete György-féle bohócegylet mellett, úgy ugrálnak, ahogy a hatalom fütyül. Ahogy törvényhozási, magyarán gombnyomogatási kérdés bármilyen más társadalmi csoport móresre tanítása is. A tanároké, amikor az állami akarat önálló gondolkodásra képtelen végrehajtóivá degradálják őket. Az orvosoké, amikor hangzatos szövegek közepette lesz osztályrészük a létbizonytalanság. A fiataloké, amikor atyai mosollyal veszik el tőlük az esélyt adó oktatást. A hazudni kényszerített közmédiáé, a rezsicsökkentéssel lábhoz szoktatott nélkülözőké, az erkölcstelenné züllesztett politikai osztályé.

Mind benne vagyunk. Benne is maradunk, míg valaki ki nem áll, és nem kezdi követelni, hogy például Károlyi Mihályról nevezzék el az első kézre eső Prohászka Ottokár utcát.