Az egyikben a csápjait a politikáig nyújtó alvilágot, a másikban a politika által kreálandó felvilágot láthatjuk. Helyesebben: láthatnánk, ha az egyikben nem lennének kisatírozva az igazi szereplők, a másikban pedig ne bújnának többnyire mások mögé a valódi nyertesek. Bármelyik listán is keresgélnénk az igazi neveket, csak egy dolgot tudhatunk róluk: mi nem vagyunk közöttük. Az alvilág és a felvilág győztesei között. Márpedig kicsi ország a miénk, aki sem ide, sem oda nem fér be, annak egyre nehezebb – laborcosan szólva – „felületet” találnia. A jegyzőkönyveket és a nyertesek listáját semmi sem köti össze, csak a titok, aminek a közelébe kerülünk, de nem látunk meg, és a dohány, amelyet látunk ugyan, de nem kerülünk a közelébe.

A félinformáció csak ahhoz ad elég muníciót, hogy ne elégedjünk meg ennyivel, és  igyekezzünk megkeresni a másik felét. Bár ha jobban belegondolunk, nem tudhatjuk, hogy jobban jártunk volna-e, ha folytatódnak a Laborc–Portik-találkozók, és nem porosodik a beszélgetésekről készült anyag a titkosszolgálatnál érdektelen információként. Mi is tudnánk mit kérdezni Portiktól. És vannak, akiknek módjuk is van erre.