Tudjuk: Magyarország képes tartósan a GDP három százaléka alatt tartani a hiányt. Egy évvel ezelőtt még voltak kétségek bőven. A jelentős 2011-es deficit csak a magánpénztárak államosítása miatt nem látszott a hivatalos statisztikákban. Egy éve Matolcsy György még akkor is hurráoptimista jelentéseket adott ki a költségvetés alakulásáról, amikor a második és a harmadik csomagot készítették elő.

A folytatólagos megszorítás túlzottan is bevált: a hiány tavaly az Eurostat szerint 1,9 százalékát tette ki a nemzeti összterméknek. Közben a konvergenciaprogram után, a negyedéves számok ismeretében valójában az se nagy kérdés, hogy az idén sikerül-e a mutatvány. Tartalék van bőven, ha kell is valamit még spórolni, hát nem lesz nagy gond. Az Európai Bizottság egyszerűen nem tud túl nagy számot mondani. Lehetetlen. A magyar előrejelzésnél persze lehet rosszabbat adni, azt állítani, hogy a deficit mégiscsak három százalék felett lesz az idén, de nem lehet olyan számot mondani, amiről lehetetlen lemenni a bűvös határ alá.

Ráadásul ott az érv: jobban tudjuk nálatok. Matolcsy az utolsó csomagot úgy konferálta fel: azért van rá szükség, mert a bizottság nem hisz a kormánynak. Most a kormányoldalon azt mondják: túl is lett húzva a nadrágszíj. Az 1,9 messzinek tűnik a 3-tól. Háromszázmilliárd forint: ha tetszik, nem lett volna szükség tranzakciós illetékre. Esetleg: duplázhatták volna a családi pótlék összegét. Másrészről a most várt 2,7 százalékos hiány azért nagyon közel van a háromhoz. A kritikus összeg, ami a bűvös határig hátravan, az állami kiadásoknak körülbelül a fél százaléka. Olyan, mintha azt mondanánk a péknek: