Rész és egész
Apámnak Lengyelországban sikerült a kisebb valószínűséggel túlélhető munkaszolgálatból beleesni a kicsit nagyobb valószínűséggel túlélhető orosz hadifogságba. Megmutatták a muszosoknak, merre kell menni a fogolytáborba, aztán azzal indították őket útnak, hogy kerüljék el messzire a Honi Hadseregnek (a lengyel ellenállás keretszervezetének) a partizánjait, mert azok kezében nincsenek biztonságban a zsidók. Olyasféle partizánoktól óvták őket, amilyenek a német ZDF Lengyelországban nagy vihart kavart filmjében tűnnek ki heves és tevékeny antiszemitizmusukkal.
Arról a Honi Hadseregről van szó, mely (ha nem is eléggé, de) együttműködött a zsidó ellenállással, amelynek sok zsidó köszönheti az életét, melynek sok tagja élete kockáztatásával mentett zsidókat. Más tagjai pedig gyűlölték őket, és vadásztak rájuk. De még olyanok is voltak, kik ezt is tették meg azt is. Az ember bonyolult szerzet.
A háború és a megszállások különféle fázisai 1939 és 1945 között sokszor, durván, véresen és tragikus hirtelenséggel alakították át a „nemzetiségi viszonyokat” az egész térségben az Oderától a balti államokig. Elmélyültek az addig sem sekély konfliktusok, fokozódott az ellenszenv a térségben élő lengyelek, ukránok, oroszok, beloruszok, litvánok, németek, zsidók különböző csoportjai között. Gyakran adódtak olyan helyzetek, hogy ilyen csoportokat szövetségbe kötött a közös ellenség, viszont szétválasztott a felfrissült, régi gyűlölség. Ezért aztán – kis túlzással – mondhat mindenki mindenkiről mindent: mindig lesz benne részigazság, és mindig csak rész.
Ami részként igaz, egészként feltüntetve feltétlenül hamis. Ezért semmilyen részről nem lehet őszintén, tisztázó szándékkal beszélni, ha azt a részt egésznek állítják be, vagy annak értik! S ha semmilyen részt nem lehet tisztázni, akkor semmilyen egészet sem. Semmit. Bármilyen tisztázás alapfeltétele annak tudomásul vétele, hogy a nemzet, mint cselekvő, bűnös, felelős egész nem létezik. Nincs olyan, hogy német, lengyel, zsidó, cigány vagy magyar bűn. És ártatlanságban, hősiességben és gyávaságban sincs ilyen. Semmiben. Aki ilyen fogalmakkal operál, tárjon föl bármit, nem segíti, gátolja a tisztánlátást. Márpedig erről az ügyről is túlnyomórészt ilyen fogalmakra épített cikkeket olvashatunk. Például: ez a film „újabb példa arra, hogyan hamisítják meg tudatosan a németek a második világháború történetét. Az a cél, hogy teljesen töröljék a németek tudatából a felelősséget a legutóbbi háború kirobbantásáért és a benne elkövetett szörnyűségekért” (Uwazam Rze). „A” németek hamisítanak tehát, hogy „a” németek tudatából töröljék a felelősségüket. (Mármint azon németekéből, kiknek túlnyomó része a háború után nőtt föl.) Így panaszolják, hogy „a” lengyelek bűnének tüntetik föl azt, ami egyáltalán nem köthető „a” lengyelekhez, ha voltak is olyan lengyelek.
Mivel a részek egésszé hamisítása reflexszerűen működik, a rész támadása/védelme is az egészéként értelmeződik, szinte automatikusan. Aztán már az is lesz. Az egész védelme és támadása egymást váltja ki, egymást tükrözi. Aki nem képes megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy nincs egységes nemzet, csakis heterogén, az sohasem fog kiszabadulni a hamisságok szövevényéből.