Holló a hollónak mégis...

Elképesztő a helyzet: a magyar bíróságok igazgatásáért felelős csúcsszervezet, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nem fogad el jogerős bírósági ítéleteket, hanem rendkívüli perorvoslatot kezdeményez a Kúriánál. Bírók ellen. Néhány tavaly kényszernyugdíjazott bíró jogerősen megnyerte ugyanis a perét, ezért vissza kellene helyezni az eredeti beosztásába.

Ez azonban szembemenne a kormányzati szándékkal, hiszen azért vitték le a bírák nyugdíjkorhatárát hetvenről hatvankét évre, hogy a korábbi vezetői garnitúrát lefejezzék. Ez nagyjából sikerült, hiszen táblabírósági és megyei elnökök, illetve az ítélkezésben fontos szerepet vivő kollégiumvezetők sorának kellett távoznia.

A kétharmad ezúttal azonban kudarcot vallott, hiszen a nyugdíjkorhatár azonnali és radikális csökkentése az Alkotmánybíróság és az Európai Unió luxemburgi bírósága szerint is jogellenes volt. Ebben a helyzetben egyetlen korrekt megoldás létezik: mindenkit oda kellene visszahelyezni, ahonnan menesztették. Csakhogy a megüresedett vezetői helyeket szinte azonnal betöltötték, és a parlament sietve elfogadott egy törvénymódosítást, amely szerint eredeti posztjukra kizárólag azok tarthatnak igényt, akiknek a széke még üres.

Néhány bíróság azonban a már elindított perekben több vezetőt – például két törvényszéki elnököt is – úgy helyezett vissza hivatalába, hogy tudták: az adott tisztségnek már van új gazdája. Így most két elnöke van a Veszprémi és a Tatabányai Törvényszéknek is. Az OBH vezetője a visszahelyezett elnököket – élve jogával, amely szerint a szabadság nagyobb része felett a munkáltató rendelkezik – azonnal kényszerszabadságra küldte.

Jelezte ugyanakkor, hogy felülvizsgálati indítványt nyújt be a Kúriához, egyben a jogerős ítélet végrehajtásának a felfüggesztését kéri. Az indítványának – és ez aligha volt meglepetés – azonnal helyt is adtak, a végrehajtást felfüggesztették, így már nem okoz gondot, hogy egy székre elvileg több embernek van joga. A törvényesség viszont nem állt helyre, hiszen a jogellenesen menesztett vezetők státusa továbbra is bizonytalan.

Ez azért is fontos, mert Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa az Európai Parlamentnek a magyar alaptörvény negyedik módosítása kapcsán folytatott szerdai vitája során emlékeztetett rá, hogy a kényszernyugdíjazott bírákat az eredeti beosztásukba kellene visszahelyezni. Attól tartunk azonban, hogy a kormányzat a régi „kádereket” semmiképpen nem akarja látni vezetői poszton a magyar igazságszolgáltatásban.

A Fideszt tehát hidegen hagyja, hogy miként döntöttek Luxemburgban vagy az Alkotmánybíróságon, de az is, milyen verdikt született a rendes bíróságokon. És általában: ki tisztelje a bírói ítéleteket, a bírókat, ha maguk a bíróságok sem?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.