Nem voltam ott a rendezvényen, ezért kényszerülök arra, hogy nyílt levélben cáfoljam állításait.

Én cigány vagyok annak telepi, hosszú ruhás, kalapos-kendős, táncolós, zenélős, utcai csapról vizet hordós, vályogfalas, egyszerű és magasan képzett madárlelkű mivoltával együtt. Cigány vagyok, és ezt büszkén vállalom. Magamat e sokszínű kultúrával rendelkező népcsoport tagjának érzem, éppen annyira,mint amennyire kis hazánk igazi magyarjának is.

Amikor meghívott a konferenciára György László, a BME tanársegédje, levélben feltártam a konferenciával kapcsolatos aggályaimat is. De szégyenkeztem is kétségeim miatt, hiszen egy ilyen, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Mathias Corvinus Collegium és a Századvég Alapítvány szervezésében létrehozott „hiánypótló” konferenciával kapcsolatban nem lenne szabad kételkednem, előhozakodni méltósághoz, szabadsághoz, boldogsághoz, a nemzeti identitás megéléséhez való joggal, vagy a kultúra szabad gyakorlásának jogával – és a Biblia alapüzenetével.

Demokráciánkban alapvető feltételnek kellene lennie, hogy olyan emberek ülhessenek le a „fehér asztalmellé” (több ezer ember sorsáról vitázni), akikben az egyetemes emberi jogok megkérdőjelezése fel sem merül.

Feketén-fehéren mondja meg, kinek az integrációjáról beszélhetünk voltaképp, ha a néptől, amelynek életét jobbítani kívánja, elvesz ezen alapvető jogaiból? Ilyen szakmai beszélgetésnek nem kívánok részese lenni. Elhatárolódom az ön által megtámogatott „jó cigány” stigmától, „akikre büszke lehet a társadalom”. Minden ember a cselekedetei szerint ítéltetik meg, nem származása alapján.

Ön, aki magyarnak, az egyetemes, magyar és nyugati civilizációt elfogadó embernek tartja magát, hogyan egyezteti össze ideológiáját a Bibliával, amire beszédében többször is hivatkozott? Amit állított, egyenes tagadása a nyugati világ vallási ideológiája lényegének. A Biblia kezdő fejezetének soraival: „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.” (1Móz 1:27, 31)

Uram! Lehetne Isten iránt annyi alázattal, hogy annak tökéletes és csodálatos munkáját nem becsüli le. Hiszen ha ezt az állítást nem fogadja el, Istennel nyit parttalan vitát.

Ezt a népcsoportot, a cigányokét, s annak erős identitását eltörölni semmilyen törekvéssel nem lehet, azt még a második világháború – hogy az ön szavait idézzem: „hozadékának” – sem sikerült. Elvitték apáinkat, megaláztak, megkínoztak minket, de kipusztítani még nekik sem sikerült. Meghallgatva a konferencia részleteit, ezt a szomorú jelenséget a mai rendszerben lehet úgy nevezni, hogy asszimiláció, úgy is, hogy erőltetett integráció, vagy a „bomlástermékek” felszámolása, gazdasági helyzetjavítás – de bármilyen cifra jelmezbe öltöztetik: ez nemzetellenes, emberellenes és Istennek nem tetsző dolog!

Hitem szerint csak a tisztelet hangján és megbecsüléssel érdemes ehhez a legkevésbé sem gazdasági, hanem etnikai kisebbséghez szólni, róla tárgyalni. Nem eltörölni, hanem megerősíteni kellene a fiataljaink identitását, hogy ez a szivárványszín népcsoport erősítse és gazdagabbá tegye az országot. Minden szociológiai adat nélkül is kellő biztonsággal állíthatom: ha az országnak nem lesz egy egészséges értékrenddel rendelkező, magát elfogadni tudó és önmagát értékesnek tartó fiatal társadalma, az egész társadalom romlásba vész.

A tőlem vett idézet éppen arra utal (http://www.amarodrom.hu/hbarchivum/2009/02/13-Budoscigany.html), hogy az önhöz hasonló emberek – szakember álarcát öltve magukra – elhitetik a cigány lakosság egy részével, hogy értéktelen, és hogy a szegénység és nélkülözés értéktelen kultúrájuk része. Sokan sajnos elhiszik ezt, mert három generáció óta nem ettek rendes kenyeret. Erre hívtam fel a figyelmet az ön által kiemelt részletben. Anyámnak azt mondtam, én látni akarok. Hiszem, hogy cigánynak lenni nem jelent egyet a szegénységgel és megvetettséggel. Cigány vagyok, és látni akarom a világot, amiben élek. És édesanyám ezt évekig nem értette. Hogyan értette volna, amikor a cigánytelep széléről nem látni semerre?

Ha elveszik az embertől a méltóságot, mi marad neki? Nem felszámolni kell a népemet, hanem engedni, hogy kiteljesedjék s gyümölcsöt teremjen. A többségi társadalomnak is. De jó lenne kipróbálni,mi történik akkor, ha néhány évig csak azt hallanák a cigányok, hogy értékesek, s a lehetőségeik éppannyira adottak,mint padtársaiké, szomszédjaiké (akik még soha nem álltak velük szóba) s embertársaiké, akik az országunkban élnek (akik felállnak a buszon inkább, mintsem melléjük üljön egy cigány). Azt hiszem az lenne maga a gazdasági csoda.

Én arra tettem fel az életem, hogy „hídépítő” leszek. Akit csak lehet, átsegítek ezen a keskeny hídon, és perspektívát adok lámpásul, tájékozódásul pedig olyan tükröt, melyben végre olyan szépnek és értékesnek látják magukat, amilyenek valójában. A messzire látni akarás szándéka akkor lázadásnak és vakmerőségnek tűnt a cigány és a többségi lakosság szemében is. Sajnos sokszor most is az, mert hárman nyúlnak a (cigány) ember után, hogy azt mondják, te csak egy értéktelen bomlástermék vagy. S jövök én, az európai arcommal, a vasalt ruhámmal, Budáról nekiindulva, sokszor egyes-egyedül, busszal-vonattal zötykölődve a kis falvakba és a városokba, hogy tanítsam a fiatalokat a Tudatos Életre Nevelés Programomat felhasználva, hogy tessék álmodni, én pedig segítek megvalósítani. (http://magyarnarancs.hu/lelek/valaki_a_szemukbe_nez_-_notar_ilona_roma_ mentor-76780) Ezeket a mondatokat kellene idézni és felhasználni tőlem, mert ezek jelentik a munkám lényegét, és minden alkalommal el is mondom őket!

Magamat kultúrembernek, a civilizált társadalom aktív részének tartom. Sok helyütt jártam, épp ahogy édesanyámnak az idézett mondatokban jövendöltem. Sokan fogtak kezet velem, s többször is átvehettem diplomát. De ma sem felejtem el, hogy Isten kedves teremtménye vagyok, cigányasszony, anya. Büszke vagyok szüleim örökségére, s ennek szellemében tanítok is, nemcsak az iskolapadban ülőknek, de a saját gyermekeimnek is.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.