A „zsidókérdés” megoldhatatlansága, avagy Mért születtem hébernek, mért nem inkább négernek? című könyv második kiadásához*

Vannak könyvek, amelyek nem avulnak el. A „zsidókérdés” megoldhatatlansága maholnap tizedik esztendejét betöltő írásom ezek közé a könyvek közé tartozik. Tartok attól, hogy sosem fog elévülni. Könyvecskémben azt kívántam érzékeltetni, hogy „zsidókérdés” azóta létezik, amióta a zsidóság létezik. Ugyanakkor a zsidóellenes érzelmek és azok kifejezései átalakulnak, mutálnak, bár végleg nem szűnnek meg. Felidéztem sorjában a görög-római judeofóbiát, a keresztény antijudaizmust, hogy eljussak a modern antiszemitizmusig. Majd végigkísértem a zsidóellenes érzelmek és előítéletek alakulását az antiszemitizmus történetében.

Az antiszemitizmus első szakaszában azt vetették a zsidók szemére, hogy másként öltöznek, beszélnek, mint a befogadó nép, hogy nem esznek az ételeikből, nem ülnek le az asztalukhoz, piszkosak, vagy éppen nem udvarolnak lányaiknak. Majd ha a zsidók feladják különállásukat, akkor nem utasítják el őket. Az antiszemitizmus második szakaszában, a haszkálá (a zsidó felvilágosodás) után azt hányták a zsidók szemére, hogy fiaik elől elhalásszák az állásokat, hogy bankok vezetőségében terpeszkednek, és hatalmas befolyásuk révén világuralomra tesznek szert. Majd ha rendesen dolgoznak, más „normális” népek módjára, ha olyan nép lesznek, mint a többiek, akkor nem utálják őket. A korai cionista mozgalmak aktivistái is abban a tudatban szervezkedtek, hogy a Zsidó Állam megteremtése véget vet az antiszemitizmusnak. Újabb csalás és öncsalás. Izrael megalakulása óta nem az antiszemitizmus végének, hanem legújabb átalakulásának, mutációjának vagyunk tanúi.

Igaz, akadnak még tradicionális országok, amelyekben az antiszemitizmus régebbi variánsa is dívik, mint például Magyarországon. Itt még lehet a parlamentben hivatkozni a vérvádra, a zsidókat vagy „komcsikként”, vagy „liberálisokként” szidni, hazafiatlansággal vádolni vagy azt sejtetni, hogy még most is, a holokauszt után is, „túl vannak reprezentálva” az értelmiségi és az üzleti pályákon.

Nyugaton ez a fajta antiszemitizmus már csak a harmadik hegedűt játssza, kihalófélben van. Helyét az új antiszemitizmus töltötte be, ahogy a ma uralkodó antiszemita hullámot Natan Saranszkij, az egykori refuznyik, ma izraeli államférfi megnevezte.

Könyvemben beszélek az Izrael-ellenes kritika álarcában megjelenő új antiszemitizmusról is. Erről ma valamivel többet kell mondanom. A könyv első megjelenése óta eltelt tíz esztendőben ugyanis az új antiszemitizmus Európában igen gyorsan terjedt, különösen az értelmiség között. Igaz, a muszlim fundamentalizmus uralta világban már korábban is az antiszemitizmusnak ez a fajtája dominált. Azonban itt és most eszkalációval kell szembesüljünk. Tíz évvel ezelőtt egy török államelnök nem nevezhette volna még a cionizmust „az emberiesség elleni bűntettnek”. Ezért szeretnék röviden, de a korábbiaknál mégis egy kissé bővebben kitérni az új antiszemitizmus európai ideológiájának bemutatására. Szeretném feltenni azt a kérdést is, hogy vajon miért mutált az antiszemitizmus éppen a 20. század végén és a 21. század kezdetén? Az antiszemitizmus célpontjává Izrael vált. Hogyan és miért?

Az új antiszemitizmus szerkezete semmiben sem különbözik a régiétől. Előbb azzal vádolták a zsidókat, hogy görög férfiakat falnak föl, később azzal, hogy keresztény gyermekek vagy szűzlányok vérét sütik a pászkába, most pedig azzal, hogy palesztin gyerekek meggyilkolásával foglalatoskodnak. A „klasszikus” antiszemitizmus azzal vádolja a zsidóságot, hogy a befogadó nép elől orozza el a jó pozíciókat, most pedig azzal, hogy mások hazáját és földjét álnok módon bitorolják. Mint minden előítélet esetében, a zsidógyűlölők ezúttal is empirikus tényekre hivatkoznak. Valóban számos a zsidó ügyvéd, orvos és bankár, ahogy valóban megoldatlan a Palesztin Állam kérdése. Minden esetben projekcióról van szó. Minden esetben a zsidóság elpusztításának törekvése áll a racionálisnak álcázott motívumok hátterében. A régi antiszemitizmust többek között a modernizálástól való rettegés is motiválta, ahogy a mai arab antiszemitizmust is. Azonban hogy kerülnek ide a modern európai értelmiség képviselői vagy csoportjai? Úgy hogy a „ki velünk!” gesztusával a modernség ellen fordulnak. Kik ezek a képviselők? Többnyire a szélsőbal vagy a szélsőjobb ideológiáinak követői.

Eddig is találkoztunk a két szélsőség képviselői között hol rajongó és gyűlölködő antimodernistákkal, noha antimodernizmusuk nem kapcsolódott össze antiszemitizmussal, még az Izrael-ellenesség formájában sem. Ehhez arra volt szükség, hogy a hagyományos antijudaizmus és az antiszemitizmus forrásai kiapadjanak, legalábbis Európában. A zsidók elleni gyűlölködés emiatt keresett új csatornát magának. S ha valamit keresünk, azt meg is találjuk, mert a gyűlölet még a szeretetnél is leleményesebb.

Az új antiszemitizmus tipikus megtestesítője a francia filozófus, Alain Badiou, a francia szélsőbal reprezentatív figurája. Egyfajta maoizmusból, platonizmusból és politikaellenességből kevercselt filozófiája többek között a Hezbollahot és a Hamaszt tekinti a jövőbe vetett remény megtestesítőinek. Ismeretes, hogy a Nobel-díjas (bár évtizedek óta semmi valamirevaló írást nem produkáló) Günter Grass Izrael elpusztítására szólít fel. Talán kevésbé ismeretes, hogy a 2012-es berlini biennále főattrakciója egy művészileg számba nem jövő kiállítási tárgy volt, a Key of Return érdektelen, politikailag annál hatásosabb hatalmas darabja, melyet egy Aida nevű palesztin „menekülttáborban” állítottak elő, hogy onnan több mint egy hónapig utaztassák Berlinbe, s amely Izrael egész területének „visszafoglalását” szimbolizálta. Mint Werner Fleischer írásából értesülni, a kiállítás résztvevői levélben fejezték ki szolidaritásukat Günter Grass-szal. Nos, jóval korábban is léteztek a „romboljuk le a múzeumokat”, „le a művészet áruvá válásával” és hasonló jelszavakkal fellépő, esetenként jó, korszerű műveket is szorgalmazó, polgárpukkasztó mozgalmak, de egyikük sem kapcsolódott össze antiszemitizmussal, semmiféle rasszizmussal, s különösen nem Izrael-ellenességgel.

Mi történt?

Az történt, amit már röviden érintettem. A hagyományos zsidóellenes sztereotípiák részben érvényüket vesztették, részben a holokauszt után használhatatlanná váltak. Egy ideig még a holokauszttagadás helyettesítette a régi antiszemita szlogeneket. De ezt a lehetőséget csak a szélsőjobb karolhatta fel, mivel az értelmiség túlnyomó többsége nem azonosulhatott utólag a nácizmussal, különösen nem Németországban és Franciaországban nem. A hagyományos antiszemitizmus forrásai kiapadni látszottak. Igen kevés zsidó maradt Európában. Már nem lehetett többé azzal vádolni őket, hogy a befogadó ország gyermekei elől elfoglalják a zsíros állásokat. A zsidó uzsorás alakja eltörpült a hatalmas bankok mellett, melyek nem „zsidó kézben” vannak. Németország zsidók importjára szorult, különösen Oroszországból, de azok többsége nem a vagyonos osztályból származott. A francia zsidóság ma már többnyire az Afrikából bevándorolt francia szefárd zsidóságból áll. Így a „nemzetellenesség”, „nemzetárulás” vádja egyre hiteltelenebbül csilingel, főleg az Európai Unióban. A hagyományos keresztény antijudaizmus, amely a modern antiszemitizmus idején is a zsidógyűlölet felszítására szolgált, szinte gyökereit vesztette. A Vatikán már XXIII. János pápa óta folyamatosan elítéli az antiszemitizmus minden válfaját, mi több: szövetségesnek tekinti a zsidóságot egy mindkettőjüket fenyegető veszély, az iszlamista fundamentalizmus ellen. Ugyanakkor a mai politikai szélsőségesek még az iszlamista fundamentalizmust is felkarolják. Nem csoda azok részéről, akik az egyik oldalon ma is még Adolf Hitlert, a másik oldalon pedig Mao Ce-tungot istenítik, s alkalomadtán még Sztálint is mentegetik. A barbárokat. Nem akarom azt állítani, hogy a mai Európa bűntelen lenne a szélsőségek megerősödésében. Nem kínál eszméket, gondolatokat – semmit, amiért lelkesedni lehetne. Európának, szemben Amerikával, a demokratikus alkotmányosság nem az egyedüli hagyománya. A barbárok mindig a kapuink előtt állnak! Több demokratikus elkötelezettség, erős szív és elme kell ahhoz, hogy megállíthassuk őket.

Az Izrael elleni irracionális gyűlölet uszítása ezeknek a barbároknak a műve, legyen akárhány egyetemi diplomájuk vagy akár katedrájuk. Az antiszemitizmus mindig a barbarizmussal fonódott össze. Így működik ez ma is, akárhányszor mutál az irracionális zsidógyűlölet vagy a barbarizmus kísérőjelensége vagy előszele.

Európának jobb lesz ismét vigyáznia!

*A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelenik meg a Múlt és Jövő kiadásában.

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.