Lényeg

A Lényeg a lényeg – indít Obersovszky Péter vezető szerkesztőként és műsorvezetőként is jegyzett műsorának bemutatkozása az MTV honlapján. A legutóbbi adásban Rogán Antallal, a Fidesz frakcióvezetőjével készült interjú a rezsicsökkentésről, ám az egykori köztársasági elnökkel készített beszélgetéséről végképp híressé vált műsorvezető kérdezett az egyéni nyugdíjszámláról is.

Idézzük! Obersovszky objektív felvezetése: „Korábban az ellenzék azt mondta, hogy az eddigi magánpénztári befizetéseket, illetve amit az emberek eddig befizettek, azt mintha eltüntetnék. Ez is kiderült, hogy nem így lesz.” A konkrét kérdés ezek után az, hogyan írják majd jóvá ezeket a befizetéseket. A válaszból ez nem derül ki, a műsorvezető pedig nem kérdezett vissza, pedig Rogán furcsákat mondott. A frakcióvezető úgy indított, hogy „a legkevésbé sem lehetett önkéntesnek nevezni” a magánpénztári rendszert, ahová a korábban az állami rendszerbe folyó összegeket irányították át „kötelezően”. Majd így folytatta: „Ennek az lett az eredménye, hogy kialakult egy óriási lyuk az állami nyugdíjrendszerben, ami a jelenlegi nyugdíjak kifizetését egyre nagyobb mértékben veszélyeztette.” Közölte azt is, hogy most már az állam garantálni tudja a nyugdíjak kifizetését és értékállóságát, ami az egykori magánpénztári tagoknak is jó, hiszen nyugdíjuknak csak egy kisebb részét fizették volna a pénztárból, hiszen azért mindenki fizetett korábban állami nyugdíjat is, sőt a cége is ide fizetett utána.

Azt „egy másik kérdésnek” nevezte, hogy az állam is vezet majd egyéni számlát, ami „majd, a jövőben” lehetővé teszi, hogy a befizetéseket is figyelembe vegyék. Ezenkívül persze a ledolgozott évek is számítanak majd az új rendszerben, ahol szociális elemek is kellenek. Rogán szerint nem is azt a problémát kell megoldani, hogy a magánpénztári megtakarításokat átkönyveljék, hanem azt, „mi legyen azokkal az emberekkel, akik viszont nem léptek be a kötelező magánpénztárakba”. Azt gondolom, az ő számukra is valamit jóvá kell írni – mondta végül. A műsorvezető megköszönte az interjút.

Foglaljuk össze, mi is a lényeg, ami lényeg: a magánpénztári rendszer kötelező volt, de ki is lehetett maradni belőle (ami igaz, hiszen a most harminc-egynéhány éveseknek volt kötelező a belépés, a többieknek nem). Keletkeztek megtakarítások, amit az állam a mostani kiadások fedezetére vett el. Ezért későbbi állami nyugdíjat ígért cserébe, aminek a kiszámítási módját meg kívánják változtatni, járulékalapúvá tenni, és e szempontból egységesíteni kívánják a magánpénztári tagok és a végig állami rendszerben lévők elszámolását. Ez rendben van.

A valódi lényeg azonban az, ami a műsorból kimaradt: az új nyugdíjszámítási módszer milyen nyugdíjra jogosíthat majd? Ugyanannyira? Többre? Kevesebbre? Ha nem a legutolsó a válasz, akkor viszont megint marad a kérdés: az elöregedő társadalomban, amikor egyre kevesebb munkavállaló jut egyre több nyugdíjasra, mindezt miből fogja kifizetni az állam? Hiányból?

Rogán Antal
Rogán Antal
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.