Leértékelve

Jóskának előbb-utóbb baja lesz ebből – mondja az ismerős kormánypárti képviselő. Hozzáteszi: a Viktor már a februári frakcióülésen is kiosztotta a vidékfejlesztési tárca korábbi államtitkárát, korábbi „harcostársát”, de Ángyán – úgy látszik – nem ért a szóból. Vagy nem akar érteni. Az agrártárca bő éve lemondott főhivatalnokának tényfeltáró munkásságáról bőven írtunk már. Szerinte a kormány csak szavakkal támogatja a kistermelői-családi gazdaságokra épülő agrármodellt, a gyakorlatban a hozzá közel álló körök dinasztiaépítése, a „vidéki oligarchák” kistafírozása folyik, és ő ezt minden lehetséges fórumon bírálja.

Ehhez képest a minisztérium újabb kétszázezer hektár állami föld rendkívül kedvezményes bérletét hirdeti meg, így – ez a szándék – a nagybirtokok aránya 2017-től csökken. Nagyon. Ez azt jelenti, hogy az a gazdálkodó, akinek ekkoriban lejáró, komolyabb területre szóló földbérleti szerződése él a nemzeti földalappal, ne is reménykedjen, mert másnak fogják (harmadáron) odaadni. Hogy egy piacgazdaságban ilyen bejelentés után hogyan lehet még másnap is miniszter valaki, az rejtély. Így belenyúlni bérleti-üzleti viszonyokba nem szokás a világ kulturáltabb felén, és értelme sincs: akár nemzetellenes lépésnek is felfoghatjuk azt.

Mert leértékeli nemzeti kincsünket, a termőföldet, a zömmel hazai bérlők vagyonát, szellemi és szakmai bázisát, üzleti kapcsolatait.

Az Ángyán-féle, ma is érvényes agrárprogram a hazai földvagyon belterjessé tételét hirdeti. Ragaszkodik ahhoz is, hogy a tőkeerős külföldiektől a földet megvédje. Ezt az a törvénytervezet szolgálná, amely az „idegenektől” a jövő évben lejáró földvásárlási moratórium ellenére is elzárná a birtokszerzést. A sürgősséggel előterjesztett jogszabálycsomag tárgyalását decemberben azonban váratlanul, az előterjesztő kérésére felfüggesztették. Nehéz ezt másképp magyarázni, mint hogy a kabinet nem tudja, mit kezdjen a földvagyonnal. Helyette oszt alamizsnát a szavazóbázisnak, amelyről – éppen Ángyán tételes kutatásai alapján – rendre kiderül, hogy konkrétan épp valakik valakijei, a kedvezményes birtokok a kormányhoz nagyon közel álló körök érdekeltségeit gazdagítják.

Csak a legjobb szándékkal tételezhetjük fel, hogy a miniszter e folyamatot ne látná át. Ha valamit valódi árán alul adunk át úgy, hogy az a versenyszféra része lesz, akkor az a piac más szereplőinek árt. Bukhatnak rajta olyan fejlesztési hiteleket, hosszú távra szóló uniós pályázatokat, amelyek a hazai gazdasági összteljesítményben igenis komoly tételt jelentenek. Ám éppen mindennek az alapja, a valóban újratermelhetetlen és véges mennyiségű termőföld értéke kopik napról napra, ahelyett, hogy – legalábbis az elhatározott szándékok szerint – legalább közelítene uniós versenytársaink értékeihez.

Ha én földspekuláns lennék, széles mosollyal figyelném mindazt, ami Magyarországon történik. Ahol a demagógia büntetlenül torát ülheti, ott valóban körözhetnek a keselyűk. És nem csak Jóskának lesz baja ebből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.