Sűrű nap volt a múlt péntek. Ekkor került nyilvánosságra, hogy újabb levelet írt a magyar kormányfőnek Barroso európai bizottsági elnök, aki ebben minden eddiginél keményebb hangon közölte súlyos aggályait a magyar alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatban, s kötelezettségszegési eljárásokat is kilátásba helyezett.

„Erőteljesen arra kérem önt és kormányát, hogy foglalkozzon ezekkel az aggodalmakkal, és egyértelmű, határozott módon oszlassa el őket” – így a bizottság elnöke. Más se hiányozna az uniós kohéziós pénzek nélkül megbénuló kabinetnek, mint egy minden eddiginél komolyabb brüsszeli balhé, miközben nyakában liheg az uniótól független, de vele együttműködő velencei bizottság, amelynek (a Fidesz szerint elfogult és prekoncepciókkal érkezett) delegációja ugyancsak pénteken tárgyalt az alaptörvényről Budapesten.

Orbán Viktor az „erőteljes kérésre” szokatlan gyorsasággal még aznap válaszolt. Mert bár az Európai Bizottság és az Európai Parlament szerdára tervezett plenáris vitája Magyarországról – a bizottság jelentésének késése miatt – alighanem csak formalitás lesz, de az ügy nem kerül le a napirendről, amúgy pedig az EP júniusban politikai határozatra készül az alapjogok magyarországi helyzetéről. Orbán levelében egy leeresztett lufin (elkötelezettek vagyunk az európai normák és értékek mellett, mindenben együttműködünk) kívül akad érdemleges mondat: a kabinet „jogalkotói lépések kezdeményezésével” szeretné kezelni az unió aggodalmait. Magyarul: elvben kész a törvénymódosításra.

Itt aztán homokszem került a gépezetbe. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes lemaradhatott a gyors válasz híréről, mert „hazabeszélve” – főnökével ellentétben, aki Brüsszelnek, kifelé beszélt – egy péntek esti tévéinterjúban „fenyegetőzésnek, tények nélküli aggályoskodásnak”minősítette Barroso levelét. Bizonyítva ezzel a kettős kormányzati beszéd tragikomikus tarthatatlanságát. Navracsics az uniót általában is leszólta: a legtöbb tagállamban erősödött az uniós szkepszis, az EU nem tud mit kezdeni a válsággal, a bizottság pedig nem képes ellátni feladatait. Az unió szerint is legfeljebb csak „a kontextus a baj”, mert konkrét magyar jogszabályról még nem sikerült bebizonyítani, hogy sértenék a közösségi jogot.

Tényleg a „kontextussal” van a baj. Azzal a rendszerrel, amely legálisan került ugyan hatalomra, ott azonban parlamentáris puccsal lebontotta vagy lebénította a fékek és egyensúlyok rendszerét, kilépett az európai parlamentarizmus kereteiből, kisajátította a közmédiát, semmibe veszi a politikai kisebbség akaratát, úgy alakítja a jogszabályokat és intézményeket, hogy akkor is meg tudja őrizni hatalma és befolyása nagy részét, ha a saját érdekei szerint átalakított választási rendszer ellenére elveszítené a következő választást, ám utódjának nem sikerülne kétharmados többséget szereznie. Az a baj, hogy egy olyan rendszert akarnak a nemzetre erőltetni, amelyet az mind kevésbé akar a nyakába venni.

Nem a törvények önmagukban, hanem éppen ez a „kontextus” az, amely mind jobban nyugtalanítja Brüsszelt, s ami nem kevésbé fontos, Magyarország jelentős részét is.

Barroso és Orbán másfél éve Varsóban