Előrehozott választás: bojkott

Már 2011 őszén – amikor a kétharmados hatalmával minden téren visszaélő Fidesz bevezette a neki mindenben kedvező választási törvényt – felmerült a választási bojkott gondolata. Tavaly ősszel ez a kérdés élénk vitát váltott ki, amelyben a véleménynyilvánítók nagy többsége elvetette e kétélű eszközt.

-
MARABU RAJZA

Én azonban véghelyzetben továbbra is alkalmazhatónak tekintem: vészkiáltásnak is a demokráciáért elkötelezett szabad világ felé. A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában a választás bojkottját ahhoz hasonlítottam, amikor egy szakszervezet kimondja: csak a legvégső esetben sztrájkol, de azt, hogy sohasem sztrájkol, nem állítja, mert attól kezdve fogatlan oroszlánná, vagyis hiteltelenné válna. Mint ahogy akkor is, ha lépten nyomon sztrájkkal fenyegetőzne. A négyévenkénti, rendszeresen megtartott választás bojkottjára jelenleg nem látok elegendő okot. A választás esetleges jóval korábbi kiírása viszont sokkal súlyosabban sértené az esélyegyenlőség elvét, mint a választási törvény bármely eddigi manipulációja. Ez nemcsak elfogadhatóvá tenné a bojkottot, de olyan időzített bombának is tekinthetnénk, amely a részvételt a már eddig is alaposan korrumpált választásban akár a demokráciáért és a jogállamiságért folytatott küzdelmünk elárulásává tenné.

A választási bojkott a politikai világ nagyágyúja. Az ultima ratio nemcsak jogi értelemben végső érv, hanem valaha a fegyvereket, az ágyúkat – a királyok utolsó érvét – is így nevezték: ultima ratio regum. Csakhogy az ágyúk, különösen a politikai nagyágyúk visszafelé is elsülhetnek, s csak nagyon megfontoltan szabad alkalmazni – vagy akár csak szóba hozni – őket. Ezért döbbentett meg, hogy március 17-én a Kálvin téri tüntetés egyik szónoka új ötletként ajánlotta a választási bojkottot anélkül, hogy említette volna az ellene korábban már felhozott érveket.

Tavaly ősszel a legerősebb érv a bojkott mellett a választási regisztráció (fideszes újbeszéd szerint feliratkozás) volt, de ezt a Fidesz ejtette, talán mert rádöbbent: szemben az összefogásra képtelennek tűnő ellenzékkel, az ő messiásuk híveit nem kell, nem is lehet regisztrálással elkötelezettebbé tenni. Ellenkezőleg: elkötelezett hívei akár megalázónak is tarthatják, hogy az ő minden kétség felett állónak érzett és vallott elkötelezettségüket feliratkozással kelljen bizonyítaniuk. Mindezt már részletesebben is kifejtettem (Vesztesek, győztesek és renegátok), és hangsúlyoztam, hogy demokratikus összefogásra nézve a választási regisztrációnál sokkal nagyobb veszélyt jelentenek az előre hozott választások.

Emiatt már több mint egy éve kongatom a vészharangot – és az utóbbi hetekben egyre többet említik mások is –, de mintha még most sem értené meg a demokratikus ellenzék, hogy ezzel a kormány olyan végzetes csapást mérhet rá, amely ellen szárazon kell tartanunk a puskaport, és készen kell állnunk a politikai ultima ratio, a választási bojkott bevetésére. Visszatérve a szakszervezeti hasonlathoz: a sztrájk csak akkor hatásos fegyver, ha előre kimondják, miért vagy mi ellen vetik be. Tehát most, mielőtt a könnyelműen emlegetett bojkottot lejáratják, minden demokratikus ellenzéki pártnak, a demokráciáért és jogállamért kiálló civil szervezetnek ki kell mondania, hogy egyként bojkottálják a választásokat, ha előrehozatalával ellehetetlenítik a két harmados despotizmus elleni összefogást a választási jogok felkészült és hatásos gyakorlására 2014 tavaszán.

Ki kell tehát egyhangúan, tisztán és félreérthetetlenül mondanunk, hogy tágabb értelemben vett hazánk, az Európai Unió is meghallja: a demokrácia intézményeinek pajzsa nélkül aligha védhetünk ki egy ilyen huszárvágást, amelynek lényege a váratlanul mért csapás a felkészületlen ellenfélre. Talán éppen ezért nem hallunk a Fidesztől egyetlen szót sem ilyen tervről, hogy váratlanul csaphassanak le vele ránk. Pedig ha hajlandók vagyunk megérteni az írást a falon – vagy az óriásplakátokon –, nyilvánvalóvá válik, hogy van ilyen terv, hiszen a kampány már megkezdődött: lásd az osztogatásokat a tehetősebb, beleértve a fűtött medencés luxusvillákban lakó potenciális támogatóik számára. És persze az „akinek-semmije-sincs-annyit-is-ér” Fidesz által már rég leírt népesség kizárásával, amelynek rőzseszerzését nem érinti a csökkentett rezsi.

Nyilvánvaló, hogy a rezsicsökkentés a választási kampány része. Ha előbb nem is, a mostani viharok után látniuk kellett Orbán Viktoréknak, milyen hatalmas erőfeszítéseket követel meg és mekkora költségeket jelent az energetikai ipar számára az elektromos hálózatok fenntartása. Evidens, hogy a már bevezetett és a még megígért további rezsicsökkentés mellett csak rövid távon tartható fenn az infrastruktúra, annak veszélyes leromlása nélkül. Ezeknek a kampányfogásoknak az időzítéséből feltételezhetjük, hogy jelenleg valamikorra a nyár végére vagy kora őszre tervezhetik a parlamenti választásokat – aztán utánuk az özönvíz.

Ha valóban számításban veszik a választás előrehozatalát, pontosabb időpontját leginkább két-három faktor határozhatja meg. Először is, minél későbbre teszik, annál tovább használhatja ki a kormány a kétharmad nyújtotta egyeduralmat. Viszont minél későbbre írják ki, annál több ideje van a demokratikus ellenzéknek a Fidesz legyőzéséhez szükséges választási összefogás létrehozására. És annál nagyobb az esélye, hogy a romló gazdaság saját táboruk lemorzsolódásához vezet. A választás időpontját a már meghozott törvények alapján bármikor kihirdettetheti a Fidesz az emberével a Sándor-palotában, kilencvennapos határidővel – de ezt akár meg is rövidítheti az eddig sem szégyenlős kétharmados hatalom.

Ezzel szemben, ha most kimondjuk az összefogást a bojkott bevetésére, van esélyünk arra, hogy kivédjük a huszárvágás legfontosabb elemét: a meglepetésszerű, váratlan rajtaütést. A bojkott mihamarabbi kihirdetése továbbá olyannyira felhívná a figyelmet arra, hogy milyen végzetes csapást mérhet az előre hozott választás a még felkészületlen választási összefogásra, hogy pártjaik, szervezeteik végre összerántanák soraikat. A megfontoltan alkalmazott bojkott a szolidaritás csodálatosan szép, történelmileg meghatározó megnyilvánulása lehet. Példa erre az amerikai Montgomery városban 1955–56-ban folytatott buszbojkott, amikor azok a fekete lakosok – és fehér szimpatizánsok – is gyalog közlekedtek, akik felfértek volna a busz hátsó felén számukra fenntartott ülésekre.

A sikeres bojkott, amely anyagilag ellehetetlenítette a közlekedési rendszert, jelentős lépés volt a feketék egyenjogúságának kivívásában. Nyilvánvaló, hogy a választási bojkott jelentős anyagi áldozatot követelne azoktól a demokratáktól, akik megválasztásuk esetén kaphatnák képviselői fizetésüket legalább egypár hónapig vagy egy évig, a legitimáció nélküli új Fidesz-kormány bukásáig. Viszont aligha képzelhető el, hogy egy előre meghirdetett bojkott ellenére a fideszesek egyöntetűen vállalnák az előre hozott választás ódiumát, amellyel végképp kiírnák magukat a demokratikus nemzetek, sőt talán még a látszatdemokráciák közösségéből is.

Tehát a „ha békét akarsz, készülj háborúra” nevében jó esély nyílik arra, hogy végül is nem lesz előre hozott választás, és – hacsak a kormány nem húz ki egy még nagyobb patkányt feneketlen cilinderéből – a bojkottra sem lesz szükség. Sajnos be kell látnunk, hogy az új választási rendszer által kikényszerített széles körű választási összefogás lassan jön létre – legalábbis sokkal lassabban, mint amit több mint egy éve sürgetek. Ezért felhívom a demokratikus ellenzék minden résztvevőjét, hogy legalább az esélyegyenlőségre végzetes előre hozott választás elleni fellépésben: a bojkottban – vagy bármelymás, hasonlóan hatásos stratégia bevetésében – jusson haladéktalanul megegyezésre, és vállalja ennek határozott, félreérthetetlen kihirdetését!

A szerző közíró

***

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.