Szigeti László: Fölfogni ésszel, békével
1
A szétfolyó társalgásban egyszer csak azt hallom: kiírnak a nemzetből. A jelenlévők közül senki sem tiltakozik a kijelentés hallatán. Tíznél többen ülünk barátom nappalijában, magyarok. Óvodás korú gyermekeik vannak. Ragaszkodnak a munka, a gondoskodás és a szeretet legősibb értelemben vett közösségi melegéhez. Sorra veszik a Dunaszerdahelyen működő revizionista szellemiségű társulásokat. A Via Nova Ifjúsági Csoporthoz, a Szent István és a Pázmány Péter nevével jelzettekhez a Magyar Közösség Pártjának városi képviselőit kötik. Ők a mérsékeltebbek. A város polgármesterével és képviselőtársaikkal együtt az orbáni politikai revizionizmus, vagy ahogy Pesten mondják, a magyar közjogi integráció hithű aktivistái. Kiadványaik, szokványos nemzeti kommemorációik a magyarokat megillető történelmi igazságszolgáltatásért folytatott küzdelem propagandaeszközei.
Kritikájuk főként a Szlovák Köztársaság vitathatatlanul illiberális, az asszimiláció gátlásában nem segédkező, hanem azt felgyorsító kisebbségpolitikájára s a „nemzetárulásra” hajlamos magyarokra irányul. A szlovák emberi jogi és kisebbségpolitikát fő céltáblájuk, a magyar–szlovák vegyes párt is kritizálja, az MKP szerint azonban a Híd–Most már jellegénél fogva támogatja a szlovák asszimilációs politikát. Az általuk felügyelt városi televízió híreiből, témaválasztásaiból, szerkesztési-vágási elveiből a diktatúra öncenzúráját idéző egyoldalúság sugárzik. Doktriner elveik a posztkommunista társadalmak torzult szabadságfelfogását tükrözik. A legkevésbé sem érdekli őket, hogy a modernebb, a megújulás képességét preferáló életformák felől nézve ők a magyar világ szellemi inflálódásának reprezentánsai, fojtogató provincializmusának harcosai. Büszkék. Ennyiben és így a magyar politikai revizionizmust Szlovákiában 1989 után újraélesztő Duray Miklós politikai credójának folytatói.
2
Önvédelmi reflexük egy gazdasági érdekkör teleologikus vádjával buktatta ki Bugár Bélát a Magyar Koalíció Pártja elnöki székéből. A párt 2007. márciusi kongresszusa előtt Bugár két nehéz elhatározásra jutott. Egyrészt gyengíteni akarta a magyar politikai revizionizmus szlovákiai gurujának párton belüli státuszát, mert a magyar nemzeti radikalizmus hatástalanítása a kisebbségi jogalkotást és jogérvényesítést programszerűen gátló szlovák nemzeti radikálisokat is gyengítette volna. Másrészt pedig Bugár pontosan úgy gondolkodott, mint Romániában Markó Béla: tudatosan készült pártelnöki pályafutása végére, s kötelességének tartotta még a következő, általa 2009 elejére tervezett elnökváltás előtt elérni, amit Markó és az RMDSZ a nemzeti radikális Tőkés Lászlóval szembeni csatáiban elért. Bugár azt szerette volna, ha utódja már egy Duray-féle politikai értéktudattól jelentősen mentesített pártot irányíthat. Úgy vélte, azokban az országokban, amelyekben a magyar kisebbség a többségi nemzet parlamentjében meghatározó szerepet játszhat, mérvadó státuszt kell biztosítani az önállósultság iránti elkötelezettségének, ez a fajta kisebbségpolitika ugyanis nehezebben sebezhető. S nemcsak a hazájában, hanem a saját alapvető nemzeti érdekei szerkezetéért és szellemiségéért vívott magyarországi politikai ütközetekben is.
3
Bugár két elhatározása prospektív szándékból született, de magában foglalta a radikális műtét kockázatát is. Saját pótolhatatlanságában bízva, Bugár alábecsülte az emberi és vezetői alázat szükségességét, és rendre elmaradt a magyar politikai revízió intézményi szerkezetének nyilvános kockázati elemzése is. Ezt ugyanis a revízió szlovákiai magyar hívei, csakúgy mint mértéktartó kritikusai, a rendszerváltás óta sunyin kerülték. Kockázatait csak ímmel-ámmal, kényszerből hozták szóba, akárcsak az européer magyarországi politikai elit. Bugár említett, zömmel taktikázásból fakadó emberi gyengéjét tehát tetézték a közös mulasztások, s ezek Duray Miklós – és szép számú nemzeti radikális híve – malmára hajtották a vizet. Könnyen maguk mellé állították Bugár kihívóját, Csáky Pált. De ha a galántai járás küldöttei, élükön Berényi Józseffel, nem állnak át, minden bizonnyal ma is egy magyar párt működne Szlovákiában, amelyben Bugárnak afféle státusza lenne, mint Markónak az RMDSZ-ben. A 2009 júniusában létrehozott magyar–szlovák Híd a puszta létével nyilvánvalóvá tette: a szlovákiai magyar aktív választók több mint fele elveti a nemzeti radikalizmust. Ez az összmagyar és az össz-szlovák átlagot nézve is tiszteletre méltó arány.
Több szempontból mégis sajnálatos, hogy 2007 márciusában Bugár nem nevezte meg pártelnökjelöltjeit. Ha így tesz, akkor Berényi Józsefet talán a politikai értéktudat megfontolt türelme irányítja, s ellenáll annak, hogy az ellenoldalra csábítsák. Berényi azóta sokszor szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy az általa vezetett Magyar Közösség Pártjában Duray szerepe marginálissá zsugorodott. Nem véletlenül. Bugár menesztésével ugyanis a politikai revizionizmus funkcionáló ereje erősödött meg, a magyar közjogi integráció lett a legszentebb credo, a párt politikai önmeghatározásának kiindulópontja, eszmerendjének fundamentuma. A Bugár nélküli MKP a Fidesz nemzetstratégiai elgondolásait követve tette egyértelművé, hogy a szlovákiai magyarok történelmi önállósultságának elvét (és méltóságát) alárendeli az anyaországi vezérpárt nemzetstratégiai akaratának. Azok a szlovákiai magyarok pedig, akiknek még ez sem elég, a területi revíziót zászlajára tűző Jobbik követői lettek.
4
A Jobbik 2012 novemberétől építi struktúráit Szlovákiában. Városkámban működő regionális központja a Magyar Megmaradásért nevet viseli. Amióta Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője aktivizálta a párt szlovákiai szimpatizánsait, a területi revizionizmus szlovákiai magyar szervezeteinek képviselői kéz a kézben serénykednek az összmagyarság ügyeiért. Szigorúan elkülönülő politikai azonosságtudattal, mégis ugyanazzal, mint akik megnevezésükkel igen, lényegükkel azonban nem különböznek. Pontosan úgy és abban a szellemben, amelyben a komáromi Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának vezetői nyilatkoztak, miután a Jobbik bizalmas munkaanyagából kiderült, nem hivatalos szlovákiai partnerük az MKP Via Nova Ifjúsági Csoportja, és szoros, mondhatni, baráti kapcsolatokat ápolnak a komáromi egyetem hallgatói önkormányzatával is, amelynek képviselői nyílt levélben közölték: „Fontos elmondanunk, hogy a politikai és társadalmi élet minden szereplőjével, aki felajánlja a segítséget, hajlandóak vagyunk tárgyalni, amennyiben jó szándékkal közelít az egyetem és a diákság irányába. Ez igaz a Jobbikra is. Annak pedig csak örülünk, ha politikai pártok a munkánkat támogatásra méltónak találják.” Kötelességünk lenne elemezni, hogy ezek az egyetemista funkcionáriusok mi célból tarthatják fontosnak egy fajgyűlölő, militáris, a történelmi hatvannégy vármegyét az egykori Nagy-Magyarország fennhatósága alá vonni akaró, a cigányokat, a zsidókat, a migr&aacut
