Miután Orbán Viktor megparancsolta, hogy a rendőrség tiltsa meg, amit nem tilthat, a BRFK kínjában azzal a jogforrással igazolta a gyülekezési jog önkényes korlátozását, mely e jog legszélesebb körű biztosítását írja elő. A párizsi békeszerződéssel. Erre eddig inkább balról hivatkoztak, most már jobbról is.

De akármerről teszik is, ez ingatag hivatkozási alap. A békeszerződés három politikai cikke eleve írott malasztnak készült, és azok sem vették komolyan, akik fogalmazták. Sokan úgy vélik, eme békeszerződés minden betűjével a második világháború utáni rendezés mozdíthatatlan alapja. Csehországban és Szlovákiában meg egy éppen ellentétes tartalmú jogforrásról, a milliók származási alapú, teljes jogfosztását, kifosztását, elüldözését megalapozó Benes-dekrétumokról mondják ugyanezt. Nem gyanús?

A békeszerződés kimondja, hogy mindenkinek minden emberi jogot, szabadságjogot, kisebbségi jogot biztosítani kell, és minden szervezet működését meg kell akadályozni, melynek „célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól”. Kik kötelezték erre Magyarországot? A minden polgárától minden jogot megtagadó sztálini diktatúra, a legnagyobb gyarmattartó birodalmak és az Egyesült Államok, ahol a hivatalos faji alapú apartheidot csak a hatvanas években számolták fel. A győztes hatalmak jóváhagyták vagy éppen gyakorolták a származási alapú jogfosztást és kitelepítést.

1947-ben még a nyugati hatalmak körében sem volt evidens, hogy a szabadság, az egyenlőség, a demokrácia mindenkinek jár. Az volt evidens, hogy a náci diktatúra a legfőbb rossz, ezért a második legfőbb rossz, a sztálinista diktatúra szövetségét és térnyerését el kell viselni, mert ez jobb, mint a harmadik, a nukleáris világháború. Ez az evidencia volt a második világháború utáni világrend alapja, ennek köszönhetjük, hogy létezünk, de azt is, hogy a békeszerződésben előírt példás demokrácia számonkérését komolyan gondolni nem lehetett.

Magyarországon a békeszerződés megkötése előtti és utáni hónapokban kiirtották a civil szférát. Antidemokratikusnak minősítettek és betiltottak minden számottevő polgári és vallási egyesületet. A folyamat vége felé már a békeszerződésre is hivatkoztak.

A „fordulat éve” után gyakorlatilag csak olyan szervezetek maradtak, amelyeket a békeszerződés szerint fel kellett volna oszlatni, hiszen a céljuk az volt, hogy megfosszák a népet demokratikus jogaitól. Így fogadta el a Nyugat Magyarország létezését évtizedeken át. Ilyen, a békeszerződéssel összeegyeztethetetlen állampártban, államszakszervezetben, népfrontban tevékenykedtek milliók. Köztük Orbán számos minisztere és sokan azok közül is, akik most balról érvelnek a békeszerződéssel.

Nem igaz, hogy a békeszerződésre csak fasiszták, nácik, holokauszttagadók ellen lehet hivatkozni. Minden akció, szervezet és vélemény betiltása mellett lehet vele érvelni, amit antidemokratikusnak tartunk. Márpedig a mai ellenzék ilyennek tartja a kormánypártokat, a kormánypártok ilyennek az ellenzéket. A békeszerződéssel való visszaélés, a rá hivatkozó jogfosztás lehetőségei beláthatatlanok. Arra a nagyon nehéz kérdésre, hogy a gyülekezés, a szervezkedés, a szólás stb. alapjogát mennyire szabad és muszáj korlátozni, nem válaszol helyettünk a békeszerződés. Felejtsük el!