Solymosi Frigyes: A hatalom vitakultúrája

A demokrácia egyik alapja a véleménynyilvánítás szabadsága. E nélkül az egész nem ér semmit, függetlenül attól, hogy mit mondanak a politikusok. Nyilvánvalóan minden kormány vét, véthet hibákat. Az ellenzék alapvető feladata, hogy ezekre felhívja a figyelmet, elemezze azokat.

Némiképp megismerve a nyugati demokrácia vitakultúráját, az ember azt várja, hogy ilyenkor a megbírált politikus megpróbálja igazát érvekkel alátámasztani. Ha nem ezt teszi, akkor óhatatlanul arra a következtetésre juthatunk, hogy nincsenek argumentumai, nem képes a megtámadott intézkedést megvédeni, ami igencsak elszomorító, ha ezt az ország vezetésére felhatalmazást kapott kormánypolitikus teszi. Vitakultúránk egyik vadhajtása, amikor kétségbe vonjuk a bírálók, a más nézeten lévők hazafiasságát, a haza elárulásával vádoljuk őket, felmenőik politikai kötődését hozzuk fel lejáratásuk érdekében.

-
MARABU RAJZA

Egyik gyakran hangoztatott hatásosnak tűnő „érv” a kritizálók besorolása a kommunisták táborába, megfeledkezve arról, hogy a régi, igazi kommunisták már eltűntek a közélet színpadáról. A különböző ellenzéki pártok vezető politikusainak túlnyomó része már kora miatt sem lehetett tagja az MSZMP-nek, számosan közülük önfeledt gyerekkorukat töltötték a rendszerváltozás időszakában. Ugyanakkor a jelenlegi kormány számos képviselője dicsekedhet hajdani MSZMP-tagságával, szüleikről nem is beszélve. Hogyan lehet velük kart karba öltve hatásosan küzdeni a kommunizmus maradványai, szellemisége ellen?

A minősítéseket a más nézeten lévő értelmiségiek, a tüntetők, a vélt vagy valós jogaikért küzdő diákok sem ússzák meg. Mivel a rendszerváltozás időszakában született fiatalokat már nehéz lenne állampárti tagsággal vádolni, előkerülnek a felmenőik. A közelmúltban Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki bizony nem fukarkodik az ellenoldal, a bírálók minősítésével, jegyezte meg, hogy a tüntető diákok „apukái valószínűleg… kommunista vezetők voltak”. Igaz, hogy később igazságtalannak, megalapozatlannak minősítette állítását – ami elismerést érdemel –, ugyanakkor többek között kijelenti, hogy „a baloldal nagyobbik része … hagyományként ápolja a hazaárulást”.

Ennél szörnyűbb vádat nem tudok elképzelni. Mivel Stumpf István alkotmánybírói ténykedése sem nyerte el tetszését, kijelentette, hogy ma már „az általa képviselt parttalan jogászkodás nélkül…” jól meglennének. Nem gondol arra, hogy replikaként elhangozhatna, hogy az ő békétlenséget szító minősítgetéseitől is jól meglenne az ország? Mivel az ellenzék pártjainak, az ellenoldal híveinek nem sok esélyük van arra, hogy bírálatukat érdemben figyelembe vegyék, föltételezhető, hogy talán konzervatív értelmiségiként erre egy hajszállal több reményem lehet. Mielőtt azonban bárhová besorolnának, megemlítem, hogy számos kormánypolitikusétól eltérő környezetben nőttem fel: piarista tanárok és jezsuita nagybátyáim neveltek a demokratikus gondolkozásra, mindenét elveszített kulák nagyapám és jegyző apám okításáról nem is beszélve.

Lehet, hogy a kormány számos tagjánál szerencsésebb voltam? Nem tudom értelmezni a miniszterelnök március 15-e alkalmából elhangzott kijelentését, mely szerint „régen voltunk ilyen közel ahhoz, hogy a magyarság céljait megvalósítsuk, a magyar szabadságot kiterjesszük határon kívül és belül”. Hogy a jelenlegi életkörülmények, a gazdasági helyzet, milliók kétségbeejtő, kilátástalan helyzete, a munkaalkalmat teremtő beruházások hiánya, a jövő értelmiségiek kivándorlása, a hazai tanulási lehetőségeik korlátozása, a baráti országok bírálata lenne az a cél, melynek elérése érdekében az elmúlt évszázadban békés és kevésbé békés eszközökkel küzdöttünk, abban erősen kételkedem.

Miért gondolja azt a kormányfő, hogy a külföldi kézben lévő szolgáltatások tulajdonosai a magyar emberek ellenségei lennének, mert nem törődnek bele abba, hogy őket kár érje? Különösen, ha a meghozott intézkedésekről előzetesen senki nem tárgyalt velük, ami bizony nem éppen demokráciára jellemző eljárás. Miért kell a hazai független bíróság ítéletét „gyalázatosnak” minősíteni, mert törvényeink alapján nem a kormánynak adott igazat? Az az elképzelés, hogy ha megszabadulnak az idősebb bíráktól, akkor majd a peres ügyekben számukra megfelelőbb bírósági döntések születnek, egyelőre nem jött be, hiszen a legújabb, a miniszterelnöknek nem tetsző határozatokat már nem a nyugdíjba küldött bírók hozták!

A legújabb történéseket analizálva: milyen hozadéka volt annak, hogy az egyetlen más hangon megszólaló Klubrádiót meghurcolták, pályázatuk elfogadását hosszú időre elhúzták olyan elképesztően nevetséges és primitív magyarázattal, hogy a pályázat hátsó oldalait nem írták alá? Akik ekkora badarságot kitalálnak, nem gondolnak arra, hogy ezzel a „jogi érvvel” valójában a miniszterelnököt alázzák meg, hiszen neki kellett volna figyelmeztetnie a Médiatanács szakértő(?) jogászait, hogy ennél valamivel jobban hangzó, ésszerű érveket találjanak ki. Az eddigi történések fényében a Klubrádió üzemeltetői és hallgatói örülhetnek, hogy az alapszerződés negyedik vagy ötödik(?) változatába nem illesztették be, hogy csak a „hazafiasnak” ítélt rádióadók működhetnek. És akkor jöhetett volna az EU a kifogásaival, hiszen hogy ki dolgozik a magyarság érdekében, annak eldöntése kizárólag a mi, pontosabban a kormány joga. Igaz „hazafiként” nem is értem, meddig viseljük még el az ATV-t, és az ott dolgozó újságírók eszmefuttatásait?

Képtelen vagyok azt is megérteni, hogy a kormányrúd megtartása érdekében a Fidesz politikusai miért a jelenlegi utat választották. Miért nem próbálják hatásosan, demokratikus módon vezetni az országot, amivel kiválthatnánk a nyugati világ elismerését is?Miért nincs annyi önbizalmuk, hogy olyan feltételek mellett szerezzenek győzelmet a következő választáson, amilyen körülmények között sikert értek el 2010-ben? Elszomorító, hogy nimbuszunk fokozatosan halványul, nemzetközi reputációnk csökken, és – ellentétben a korábbi időszakkal – a nyugati politikusok és a külföldi média szörnyű dolgokat állít kormányunkról, demokráciánk vadhajtásairól. Miért volt és van erre szükség? Azok a magyarázatok, hogy a bennünket bíráló politikusok a hazai ügyeket illetően valójában tájékozatlanok, meglehetősen primitívek.

Az ezt hangoztatók megfeledkeznek arról, hogy a hazánkban lévő külképviseletek feladata országaik kormányának felelősségteljes és pontos tájékoztatása. Melyik kormány engedhetné meg magának, hogy követségei félrevezessék? Hogy saját hitelüket kockáztatva leveleket írjanak egy másik ország kormányfőjének. Ennél az illetékeseknek jobb magyarázatot kellene kitalálniuk. Való igaz, hogy az Európai Uniónak meglehetősen sok gondja van, és nincs arra sem ereje, sem ideje, hogy folyamatosan a magyar ügyekkel, demokráciánk különlegességeivel, a kormányfő megszólalásaival foglalkozzék. Félő azonban, hogy az Economist cikkírójának lesz igaza, hogy semmi nem marad következmények nélkül. Hazánk számára (is) megalázónak tartom, hogy a bajor parlament elnöke, a CSU tagja egyszerűen bezárta az ajtót házelnökünk előtt.

A nyugati világ számos vonatkozásban képes arra, hogy rosszallását különböző módon kifejezze, amit hosszú távon a „magyar emberek” is érzékelni fognak. Ennek egyik jele, hogy Németországban a gyerekek részére készítettek egy filmet, melyben a magyarországi demokráciát állítják pellengérre. Hogyan tudjuk majd a német gyerekek agyába betáplált, bennünket elítélő analízist megváltoztatni? Ebbe a kategóriába sorolom azt a nemzetközi felmérést is, melyben hazánk a vendégszeretet szempontjából a 116. helyezést érte el. Szilárd meggyőződésem, hogy ez nem igaz, és ebben már szerepet játszik a nyugati sajtó és politika által országunkat ért folyamatos bírálatok miatti előítélet is. Hozzáfűzném mindezekhez, hogy a külföldi tudományos konferenciákon az ember már alig tud kibújni a kellemetlen kérdések elől. És sorolhatnám tovább!

Tudomásul kellene végre vennünk, hogy az EU tagjának lenni bizonyos kötelezettséggel, és nem csak hatalmas anyagi támogatással jár. Ha úgy látják, hogy bármelyik tagállam letér az általuk helyesnek ítélt demokratikus iránytól, akkor bizony előbb barátságosabb, majd mind szigorúbb formában adnak jelet nemtetszésüknek. Abba kellene már hagyni a hazánk renoméját csökkentő intézkedések meghozatalát. Vissza kellene már térni a minden szempontból demokratikus kormányzáshoz, az ellenségeskedés megszüntetéséhez, ahhoz a politikához, mely az egész ország érdekeit szolgálja. Ideje lenne már annak, hogy miniszterelnökünk csendben befejezze szabadságharcát, és lábhoz parancsolja a fegyvereket. Különben, ha így megy minden tovább, abból nemcsak neki, pártjának, hanem az országnak, a magyar „embereknek” is kára származik.

A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.